látogatás a művészetek világába

Cultvisit

40 kiállítóval várja az érdeklődőket az Art and Antique Budapest művészeti vásár

2024. február 26. - Cultvisit

Február 29-én nyílik a legnevesebb kortárs és klasszikus aukciósházakat, galériákat és műkereskedőket felvonultató művészeti vásár Budapesten, a Bálnában. Negyven galéria több ezer alkotása közül válogathatnak az érdeklődők, a kínálatban festmények, szobrok, ékszerek, különleges szőnyegek, bútorok és antik könyvek is megtalálhatók lesznek. A március 3-ig tartó esemény keretein belül idén is szerveznek online jótékonysági árverést, ezúttal az Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány javára.

1.png

Forrás: art-and-antique.hu

Immár hatodik alkalommal rendezik meg az Art and Antique Budapestet, amely idén a klasszikus helyett inkább a kortárs irányba fog elmozdulni, ugyanis a fiatalok körében egyértelműen nagyobb az érdeklődés ezen műalkotások iránt, a szervezők pedig szeretnék az ő igényeiket is kiszolgálni. Az eseményre több száz gyűjtőt várnak, ugyanakkor a főszervező, Tausz Ádám megállapítása szerint a nem szakmai közönség is előszeretettel vásárol. Továbbá kiemelte, hogy biztosan nagyobb keresletet fognak generálni azon alkotók munkái, akikhez a közelmúltban kiállítás is kapcsolódott. [1]

[1] Forrás: Index.hu

Rendkívül értékes műtárgyakra bukkanhatnak, akik ellátogatnak a művészeti vásárra. Egy kis ízelítőt adva, megvásárolható lesz Reigl Judit Fekete Robbanás című műve. Az 1955-ben – az életmű egyik legfontosabb korszakában – született alkotás művészettörténeti és műgyűjtői szempontból is nagy jelentőségű. Elérhetők lesznek Vera Molnar festményei, Keserü Ilona szőttesei, valamint Hantai Simon mintegy 100 millió forintot érő, 1971-es alkotása is, amely több mint 50 év után került elő egy franciaországi magángyűjteményből. Folytatva a sort Batthyány Gyula életművének egyik legjelentősebb, Vihar a lóversenyen című festménye is látható lesz, amely egyike az alkotó legmodernebb, az art deco jegyeit magán viselő műveinek. A képzőművészeti remekműveken túl megtalálható lesz majd például a feltételezetten egykor Kossuth Ferenc (1841-1914) tulajdonában lévő, 16,5 millió forint értékű, Kossuth-családi címerrel díszített 12 személyes ezüst étkészlet is.

2_1.jpg

Forrás: index.hu

A négynapos vásár minden nap 10 és 19 óra között várja a látogatókat. A belépővel rendelkező érdeklődőknek lehetőségük lesz részt venni ingyenes tárlatvezetéseken magyar és angol nyelven is, amelyek során Antalffy Péter történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa vezeti körbe őket a kiállítás területén.

A tárlatvezetési időpontok, a kiállítók teljes sora, a jótékonysági árverés és az esemény további részletei megtalálhatók a rendezvény hivatalos weboldalán.

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://cultvisit.blog.hu/api/trackback/id/tr4018339589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása