látogatás a művészetek világába

Cultvisit

Hamarosan kezdetét veszi az idei Art Market Budapest, a kortárs művészet fellegvára

2024. október 10. - Cultvisit

Az Art Market Budapest idén ősszel immár tizennegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a kortárs művészet szerelmesei előtt, ezúttal régi-új helyszínén, a Millenárison. Az október 17-20. között zajló rendezvény mára a közép-európai régió legjelentősebb kortárs művészeti vásárává vált, ahová több mint 30 országból érkeznek galériák és művészek, hogy friss perspektívákat tárjanak a közönség elé. A rendezvény a gazdag művészeti válogatás mellett továbbá mintegy 50 kísérőprogrammal is készül az érdeklődők számára, köztük olyan jelentőségű eseményekkel, mint az Art Photo Budapest, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, az Inside Art nemzetközi konferencia, vagy a sCulture elnevezésű szoborpark.

amb.jpgForrás: Art Market Budapest Facebook-oldala

Az Art Market Budapest művészeti vásáron idén mintegy 100 kiállító mutatja majd be műveit, lehetőséget teremtve arra, hogy a látogatók felfedezhessék a legújabb nemzetközi és hazai kortárs művészeti tendenciákat. Külön figyelmet érdemel idén a rendezvénysorozat fókuszában álló Lengyelország, amely által a közép-európai kulturális és művészeti kapcsolatok kiemelését szeretnék hangsúlyozni a szervezők. Az Art Market Budapest célja, hogy ne csak a hazai műtárgypiacon folyamatosan jelenlévő alkotók munkáit mutassa be, hanem kevésbé ismert, ám kiemelkedő minőségű művészekre is felhívja a figyelmet. A vásár ezáltal igyekszik különleges élményt nyújtani a látogatóknak, és új közönségrétegeket vonzani. A világ négy kontinenséről érkező résztvevők közül idén két kiemelkedő magyar galéria, a Várfok Galéria és az acb Galéria foglalják el a legnagyobb standokat, tovább erősítve a hazai jelenlétet a nemzetközi porondon.

A rendezvény ezúttal is kiemelt figyelmet szentel a fotográfiának, hiszen a szervezők szerint a fotóművészet a kulturális országimázs egyik meghatározó eleme. A vásár fotószekciója, amely Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként működik, jelentős mértékben hozzájárul Magyarország nemzetközi elismertségéhez ezen a területen. Az esemény különleges programja André Kertész születésének 130. évfordulójára fókuszál, és az ő művészi örökségét ünnepli. A látogatók Kertész máig ható életművével ismerkedhetnek meg, amelyet egy nemzetközi konferencia és a kiállítás egy része fog bemutatni.

amb_1.jpgForrás: Art Market Budapest Facebook-oldala

Művészeti találkozóhellyé alakul a főváros

Az Art Market Budapest és partnerei összefogásának köszönhetően Budapest igazi művészeti találkozóhellyé alakul ebben a hónapban: a vásár továbbra is a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál kiemelt képzőművészeti partnere marad, de 2024-ben először csatlakozik a Budapest Design Week programjaihoz is társrendezvényként. A hármas együttműködés célja, hogy tovább növelje Budapest kulturális turisztikai vonzerejét, és kiemelkedő platformot biztosítson a kortárs művészet és design számára. A Budapest Design Week-kel való együttműködés keretében például közös tárlatok és beszélgetések során fedezhetjük majd fel a formatervezés és a képzőművészet kapcsolódási pontjait, valamint a jövőbeli együttműködési lehetőségeket.

Az Art Market Budapest természetesen kiemelten fontos találkozóhely a műgyűjtők és művészeti befektetők számára. A vásár lehetőséget teremt a feltörekvő művészek felfedezésére és egyedi alkotások beszerzésére, a kísérőprogramok között pedig olyan szakértői beszélgetések is szerepelnek, amelyek a műtárgybefektetés aktuális trendjeit és jövőbeli kilátásait elemzik.

amb2.jpgForrás: Art Market Budapest Facebook-oldala

A közterek meghódítása

Az idei rendezvény egyik különlegessége az AMB sCulture projekt, amely szabadtéri szobrokkal és installációkkal tölti meg a Millenáris parkját. Az elhelyezett alkotások új dimenziót adnak a kortárs művészetnek, lehetőséget nyújtva ezzel a látogatóknak arra, hogy a szabadtérben is interakcióba lépjenek a művekkel. Ezen projekthez kapcsolódik a Hungarian Art & Business (HAB) szoborkiállításának debütálása is, amely párbeszédet folytat az AMB sCulture-rel.

A vásár persze nemcsak a műgyűjtők és művészeti szakértők számára kínál izgalmas programokat, hanem a nagyközönség és a családok számára is: ingyenes tárlatvezetések, művészeti workshopok, valamint beszélgetések várják az érdeklődőket. Az esemény kiemelt vendégei között szerepelnek nemzetközi művészeti kurátorok, gyűjtők és művészeti vezetők, akik új szemléletekkel gazdagítják a művészeti diskurzusokat, így minden érdeklődőnek megéri ellátogatni az eseményre.

amb_4.pngForrás: Art Market Budapest Facebook-oldala

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

Mámor a HAB-ban: elsőként mutatja be egy hazai tárlat a hedonista mulatozást és annak veszélyeit

A Hungarian Art & Business (HAB) kortárs fókuszú művészeti központ legújabb időszaki kiállítása egy olyan izgalmas témát jár körbe, amely évszázadok óta szorosan kapcsolódik a művészethez: az alkoholfogyasztás és a mámor ábrázolásának históriája. A „Mámor a művészetben” című ingyenes tárlat, amely november 24-ig látogatható, Magyarországon elsőként vállalkozik arra, hogy e társadalmi és kulturális jelenséget sokrétűen mutassa be a művészettörténet különböző korszakain keresztül.

dsc_8938.JPGForrás: Hungarian Art & Business

A kiállítás kurátora, Révész Emese négy átgondolt tematikus egységben tárja elénk az alkohol kulturális megjelenítésének különféle aspektusait. Az első szekció a görög-római mitológiából ismert bor és mulatság istene, Dionüszosz (vagy Bakkhosz) alakját idézi meg, olyan mesterek munkáival, mint Picasso, valamint több magyar kortárs alkotó. A kiállítás következő része a mulatozás helyszíneire kalauzol, a falusi kocsmáktól a pálinkafőzdékig, miközben a látogató megismerheti az alkoholfogyasztás különböző formáit és szimbólumait. A kiállítás harmadik része a hedonizmus és az alkoholfogyasztás kapcsolatát vizsgálja a magyar nemzeti karakter szempontjából, míg az utolsó egység agitatív plakátok és szobrászati alkotások segítségével az alkoholizmus társadalmi veszélyeire irányítja a figyelmet. Ebből a részből kiemelkedik William Hogarth rézmetszeteinek szociális kritikája, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatóinak „Száraz november” tematikára készített plakátjai, amelyeket a HAB alkotói ösztöndíjprogramja támogatott.

dsc_8666.JPGForrás: Hungarian Art & Business

A kiállításon bemutatott művek között találkozhatunk olyan klasszikus magyar alkotókkal, mint Szinyei Merse Pál és Lotz Károly, de a kortárs művészet sem marad háttérben: Balogh Kristóf, Bukta Imre és Gaál József munkái is fontos szerepet kapnak. Borsos Róbert sörösdobozokból készült szobrai, valamint Szolnoki József helyspecifikus installációja egyedi hangulatot kölcsönöznek a kiállítótérnek.

A „Mámor” tárlat koncepciója nem csupán az alkoholfogyasztás művészeti megjelenítéseire fókuszál, hanem mélyebb társadalmi kérdéseket is feszeget, mint például a hedonizmus, a függőség és azok következményei. Ahogy Vékony Délia, a HAB művészeti igazgatója is hangsúlyozta: „Ezzel az itthon elsőként bemutatott tárlattal nem csupán az alkoholfogyasztás történetét adjuk át a látogatóknak, hanem a művészet erejét is, amely képes a mámor mind pozitív, mind negatív hatásait érzékletesen közvetíteni.”

hab_mamor_megnyito.JPGForrás: Hungarian Art & Business - Vékony Délia, a HAB művészeti igazgatója és Révész Emese, a kiállítás kurátora 

A kiállítás kísérőprogramjai között borkóstolók, borvacsorák, valamint prevenciós előadások is helyet kapnak, ezzel is bővítve a látogatói élményt és a téma iránti társadalmi érzékenyítést. A HAB célja nem csupán esztétikai élményt nyújtani, hanem lehetőséget teremteni a művészet mélyebb megértésére és a társadalmi párbeszéd ösztönzésére.

A „Mámor a művészetben” kiállítás szeptember 27-től november 24-ig látogatható a HAB Andrássy úti kiállítóterében.

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

A Ludwig Múzeum fordított tárgyai

A Ludwig Múzeum új kiállítása, a Fordított tárgyak egy izgalmas utazásra invitálja a látogatókat a kortárs művészet világába, ahol a hétköznapi tárgyak művészetté válnak és új értelmezésekkel ruházódnak fel – de hol húzódik a határ a kettő között? Arthur C. Danto amerikai művészetfilozófus szerint még ha nincs is világos definíciónk a művészetről, valahogy mégis felismerjük, amikor szembetalálkozunk vele. De mi van akkor, ha egy tárgy nem tartozik egyértelműen egyik kategóriába sem?

ludwig.jpgForrás: ludwigmuseum.hu

A november 24-ig megtekinthető kiállítás fókuszában az átértelmezés, az elidegenítés és az ismerős tárgyak „megfordítása” áll. Az alkotók különféle technikák segítségével kérdőjelezik meg a tárgyak eredeti funkcióit és jelentéseit, új perspektívákat adva nekik. A művek között találhatunk olyanokat, amelyek ironikus vagy játékos módon fordítják ki a megszokott jelentéseket, míg mások társadalmi vagy politikai üzeneteket közvetítenek.

A Fordított tárgyak egyik legnagyobb erénye, hogy gondolkodásra késztet: vajon egy tárgy értéke és jelentése hogyan változik meg, ha más kontextusba kerül? Az installációk, szobrok és interaktív alkotások segítségével a művészek felhívják a figyelmet arra, hogy a hétköznapi életünk során használt tárgyak mögött mélyebb, összetettebb jelentések rejlenek.

Kézműves technikák és intézményi struktúrák újragondolva

A kiállítás különösen izgalmas abban a tekintetben, hogy felveti: miért is vonzódnak a kortárs művészek újra és újra a hagyományos kézműves technikákhoz? Az elmúlt években egyre több művész tér vissza ezekhez a technikákhoz és építi be azokat műveibe. De nem arról van szó, hogy visszasírnák a régi időket. Sokkal inkább arról, hogy új kontextusba helyezik ezeket a módszereket, és azt vizsgálják, hogy milyen jelentéseket hordozhatnak a mai világban. Már régóta nem a festészet vagy a szobrászat az egyetlen eszköz, amivel művészeti alkotásokat hoznak létre. A technikák keverednek, új jelentések születnek. És igen, az is régen elmúlt, amikor művésznek lenni csak diplomával lehetett – manapság a kreativitás az igazi mértékegység.

ludwig3.jpgForrás: ludwigmuseum.hu

A tárlat egyik legérdekesebb vonulata emellett az, ahogyan a művészeti intézmények működésére reflektál. Mennyire van értelme ma szétválasztani a képzőművészetet, a népművészetet vagy éppen az iparművészetet? A művészet világa globálissá vált, és egyre nehezebb ezek között a kategóriák között éles határokat húzni. Ahogy a kiállítás kurátora, Timár Katalin is jelzi, a bemutatott művek nemcsak a művészeti világ belső logikáját kérdőjelezik meg, hanem az eurocentrikus szemléletmódot is.

Az egész kiállítás olyan, mint egy fordított világ, ahol a megszokott tárgyak új szerepben tűnnek fel. A kiállítás címe nem véletlenül utal Fejős Zoltán „Tárgyfordítások” című tanulmánykötetének címére. Ez a „fordítás” nemcsak egy intellektuális gesztus, hanem azt is jelzi, hogy a művészet képes folyamatosan újraírni magát – és minket, nézőket is.

Picasso és a kortárs művészet dialógusa

A bemutatott válogatás nemcsak a tárgyak átalakulásáról szól, hanem arról is, hogy hogyan lépnek párbeszédbe a múlt és a jelen művészeti alkotásai. A Ludwig Múzeum különleges módon kapcsolja össze a kiállítást Pablo Picasso munkásságával – ő volt az egyik legnagyobb úttörője annak a gondolatnak, hogy a művészet képes átlépni a hagyományos határokat, és új, váratlan perspektívákat nyitni a néző számára.

Azok a látogatók, akik ismerik Picasso alkotásait, érdekes párhuzamokat vonhatnak a kiállított kortárs művek és a mester saját alkotói filozófiája között. Picasso híres volt arról, hogy folyamatosan újraértelmezte a formákat és a tárgyakat, és ez a szellemiség hatja át a Fordított tárgyak tárlatot is.

ludwig2.jpgForrás: ludwigmuseum.hu

A Ludwig Múzeum kiállítása nemcsak saját programjában játszik fontos szerepet, hanem a budapesti kortárs művészeti életben is. A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy a közönség találkozzon olyan friss, újító szellemű művészek munkáival, akik bátran játszanak a megszokott formákkal és jelentésekkel, miközben kihívja a nézőt, hogy lépjen túl a megszokott szemléleten, és merjen kérdéseket feltenni a művészet határairól.

A Fordított tárgyak egyszerre játékos és elgondolkodtató: rámutat arra, hogy a művészet képes átlépni a megszokott határokat, új értelmezési lehetőségeket kínálva a tárgyak és a valóság között.

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

 

Keep Smiling – Kortárs kiállítás a ":)" jegyében

A mosolygó fej talán az egyik leguniverzálisabb szimbólum, amit mindenki ismer. De vajon mennyire valóságos ez a mosoly a mindennapokban? A POP&ROLL Art Gallery újonnan megnyílt tárlata, a KEEP SMILING éppen ezt a kérdést járja körül, és mindenkit arra hív, hogy új perspektívából vizsgálja meg a híres sárga mosolygós arcot. A kiállítás szeptember 13. és november 10. között látogatható Budapest belvárosának legfrissebb művészeti helyszínén, a Dorottya utcában.

58307745_6daa55cf96a27d0272149761fb79075e_t.jpgForrás: index.hu / Eszter Sarah

Az emoji-k világa mindannyiunk számára ismerős, de kevesen tudják, hogy a legismertebb mosolygós arc, a smiley, egészen 1963-ig vezethető vissza. Harvey R. Ball, amerikai grafikus ekkor tervezte meg az ikonikus sárga arcot a State Mutual Life Assurance biztosítótársaság számára, azzal a céllal, hogy pozitívabb hangulatot teremtsen a munkahelyen. Ez a szimbólum az évek során aztán túlnőtt a biztosítótársaság falain, és azóta a digitális világban az írásbeli kommunikáció egyik elengedhetetlen része lett.

A POP&ROLL Art Gallery kiállításán hét elismert kortárs művész, köztük Fazekas Dániel, Fáskerti Zsófia, Jánosi Anna, kissmiklos, Majoros Áron, Menyhárt Marcell és Tayler Patrick vizsgálja meg, hogyan kapcsolódik az emberiség ehhez a mosolygós szimbólumhoz. Kiss Miklós, a tárlat kurátora, egyben egyik művésze szerint a smiley egy olyan szimbólum, amely egyszerre közvetít pozitivitást és rejti el a mögötte húzódó nehézségeket. Úgy gondolja, egyfajta erőltetettség is van benne, mintha muszáj lenne a mai kor emberének smiley-t használnia, ha valami pozitívat szeretne közölni. Ez a kettősség tükröződik a kiállított művekben is, amelyek olykor nehéz témákat is érintenek.

58307751_09d544c71da8a95cd52ef15b30580ea3_t.jpgForrás: index.hu / Eszter Sarah

A KEEP SMILING tárlat szeptember 13-tól november 10-ig ingyenesen megtekinthető a galéria nyitvatartási idejében, szerdától vasárnapig 11 és 18 óra között. 

A POP&ROLL egy innovatív művészeti projekt, amely összekapcsolja a funkcionalitást, a dizájnt és a művészi kifejezésmódot. Kissmiklos progresszív koncepciója három teret ölel fel: az Art Gallery-t, az Art Shop-ot és a különleges Art Toilet-et, amelyek mind egyedi lehetőséget kínálnak a kortárs művészet felfedezésére és átélésére. A POP&ROLL Art Gallery egy dinamikus tér, amely a kortárs művészet sokszínűségét mutatja be. A galéria teret ad feltörekvő és elismert művészek válogatott alkotásainak, hangsúlyozva az innovációt és a kreativitást. Szabad légköre tökéletes a művészet szerelmeseinek és a laikusoknak egyaránt, miközben olyan gazdag kulturális élményt nyújt, amely tükrözi a POP&ROLL projekt szellemiségét.

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

 

Új fejezet nyílik a Vienna Contemporary történetében

Szeptember 12-15. között újra megnyitja kapuit Bécs legnagyobb kortárs művészeti vására, a Vienna Contemporary (VCT), amely idén ünnepli 10. jubileumát. Az esemény számos változással tér vissza, többek között új vezetéssel és egy régi-új helyszínen, a Messe Wien D csarnokában, ahol a vásár korábban már nagy sikereket ért el. A változások ellenére a VCT célja továbbra is az, hogy hidat építsen Kelet és Nyugat között, előmozdítva a közép- és kelet-európai művészeti piac globális integrációját.

messe_wien_gh103005_gregor_hofbauer.jpgForrás: messecongress.at

Új vezetés és friss koncepciók

A vásár egyik legjelentősebb újdonsága, hogy Francesca Gavin, neves londoni és bécsi kurátor, művészeti író vette át a művészeti igazgatói pozíciót. Gavin számára nem ismeretlen a terep, hiszen a tavalyi vásáron már kulcsszerepet játszott a ZONE1 szekció kurátoraként. Az ő vezetésével a VCT új energiákat hoz a művészeti világba, ami már a résztvevők számában is megmutatkozik: az előző évekhez képest jelentősen, 60-ról 104-re nőtt a kiállító galériák száma.

A nemzetközi mezőny is erősödött, hiszen 24 ország galériái képviseltetik magukat. Ausztria kiemelkedő művészeti intézményei, mint a Galerie Thaddaeus Ropac és a Galerie Krinzinger is visszatértek a hazai vásárra, mellettük pedig Olaszország, Németország és Magyarország galériái is szép számmal jelen lesznek. A magyarok közül öt galéria, köztük az acb, az Einspach Fine Art & Photography, a Molnár Ani Galéria, a Horizont és a Vintage is bemutatkozik a vásáron.

A galériák többsége a fő szekcióban állít ki, de két különleges részleg is nagy érdeklődésre számíthat: a ZONE1 és a CONTEXT. A ZONE1 a fiatal osztrák és Ausztriához kötődő művészek számára biztosít kiállítási lehetőséget, és ebben a szekcióban Gavin kurátori munkája is megmutatkozik. A tavaly debütált ZONE1 idén is tíz művész alkotásait mutatja be.

Újdonságként érkezik a CONTEXT szekció, amely a 20. század utolsó évtizedeinek meghatározó művészeit emeli ki. Ezek az alkotók máig jelentős hatást gyakorolnak a kortárs művészetre, inspirálva a fiatalabb generációkat. A kurátor, Pernilla Holmes olyan nagy neveket sorakoztat fel, mint Arnulf Rainer vagy Kiki Kogelnik, és a szekcióban több magyar galéria is szerepet vállal. Az acb Galéria például Ujj Zsuzsi munkáit mutatja be, míg az Einspach Fine Art & Photography Drozdik Orshi alkotásaival képviselteti magát.

zone1_vct23_c_kunstdokumentationcom_00698_web.jpgForrás: viennacontemporary.at

Sokszínű programkínálat

A vásár nemcsak a műtárgyak bemutatásáról szól, hanem gazdag szakmai programokat is kínál. Az idei beszélgetések központi témája az energia, a fenntarthatóság és a tudomány – művészet kapcsolata lesz, amelyeken neves nemzetközi és hazai szakértők osztják meg gondolataikat. A beszélgetések és panelviták többek között a gyűjteményépítés, a művészeti vásárok városi életben betöltött szerepe és a kurátori munka új modelljei köré épülnek.

A VCT-vel egy időben két másik izgalmas rendezvény is zajlik majd Bécsben. A Parallel Vienna, amely önmagát egy művészeti vásár, kiállítási platform és művészstúdiók kombinációjaként definiálja, idén az Otto-Wagner-Pavillonban kap helyet a Karlsplatzon. Ezen kívül a „Curated by” kiállítássorozat is várja az érdeklődőket, amely során nemzetközi kurátorok által rendezett tárlatok láthatók. A programban magyar vonatkozás is van, Krasznahorkai Kata kurálja Gabriele Stötzer német művész kiállítását a Galerie Steinek-ben.

A Vienna Contemporary tehát tökéletes választás a kortárs művészet szerelmeseinek és gyűjtőinek, akik új tehetségeket és friss művészeti tendenciákat szeretnének felfedezni. Az idei esemény pedig különösen ígéretes, hiszen az új helyszín és a friss vezetés lendülete, valamint a számos nemzetközi galéria részvétele garancia a minőségre és a változatos programokra. Aki látni szeretné, hogyan találkozik Kelet és Nyugat a kortárs művészet világában, annak Bécs idén is kihagyhatatlan úti cél!

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

A rejtett világok mestere: Gregory Crewdson a valóság és fikció határán

Szeptember 8-ig látogatható a bécsi Albertina múzeum különleges tárlata, ahol Gregory Crewdson, amerikai fotóművész kiemelkedő művei mutatkoznak be. Crewdson neve ismerősen csenghet azok számára, akik a kortárs művészet iránt érdeklődnek, hiszen képeinek sajátos, filmszerű világa különleges helyet foglal el a vizuális művészeti alkotások között. A kiállítás nemcsak az alkotó egyedi látásmódját és technikai bravúrját mutatja meg, hanem egy mélyebb betekintést is nyújt művészetének titokzatos rétegeibe.

Gregory Crewdson 1962-ben született New Yorkban, és már fiatal korától kezdve vonzotta a képek világának rejtélye. Pályafutása nem a hagyományos fotográfiai úton indult: eredetileg inkább a képzőművészet és a mozgókép vonzotta. Gyermekkori élményei, különösen az apja pszichoanalitikai rendelőjében töltött pillanatok, meghatározók voltak számára – ezek az élmények formálták későbbi alkotói szemléletét.

gregory.jpgForrás: vivicreativo.com

Különleges alkotások

Crewdson munkássága a fotóművészet és a film határán mozog, képeit, amelyeken egyszerre jelenik meg az álomszerűség és a nyomasztó feszültség, gyakran David Lynch vagy Alfred Hitchcock alkotásaival rokonítják. Crewdson olyan ikonikus sorozatai révén vált világhírűvé, mint a Twilight (Alkonyat) vagy a Beneath the Roses (A rózsák alatt), amelyek nem puszta dokumentációk, hanem precízen megkomponált jelenetek: mély, néha nyugtalanító történetek, bemutatva az emberi lét rejtett mélységeit és abszurditásait, valamint az amerikai kisvárosi élet látszólagos idilljét.

gregory2.jpgForrás: youtube.com 

Képei rendkívüli részletgazdagsággal készülnek, alkotási folyamata pedig gyakran egy filmforgatás komplexitásával vetekszik. A díszletek gondos megtervezése, a szereplők kiválasztása és a fények precíz beállítása mind-mind hozzájárulnak a művek magával ragadó atmoszférájához – ez az összetettség és gondosság különbözteti meg őt a hagyományos fotográfiától. Az évek során műveit a világ leghíresebb múzeumai és galériái állították ki – például a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) vagy a londoni White Cube –, munkásságát pedig számos rangos díjjal is elismerték. Nem véletlen, hogy nevét a kortárs fotóművészet legnagyobbjai között emlegetik.

gregory3.jpgForrás: galerierudolfinum.cz

A bécsi kiállítás

A bécsi Albertina múzeum idén nyáron nyitotta meg a Gregory Crewdson munkáiból összeállított kiállítását, amely 2024. szeptember 8-ig várja a látogatókat. A tárlat Crewdson néhány legismertebb művét mutatja be, kiemelt figyelmet szentelve a Cathedral of the Pines és az An Eclipse of Moths sorozatoknak. A kiállítás központi témája az emberi elidegenedés és a magány, amelyet Crewdson képei mesterien közvetítenek. A látszólag egyszerű jelenetek mögött mély érzelmi tartalmak rejtőznek, amelyek a nézőt is gondolkodásra késztetik. A tárlat különleges lehetőséget kínál arra, hogy közelebbről ismerjük meg a fotóművész egyedi látásmódját, és megértsük, hogyan épít hidat a valóság és a fikció között.

Mivel Bécs csupán néhány órányi utazásra található Budapesttől, a kiállítás kiváló úti cél lehet mindazok számára, akik szeretnék felfedezni a kortárs fotóművészet egyik legizgalmasabb alakját.

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

Terápiás művészet

Dóra Emese és Bodrogi Judit páros kiállítása mutatkozik be

Holnap, azaz augusztus 28-án különleges kiállítás nyílik a Kastner Kommunity és a Youngart Online Galéria közös projektjeként: Szub-stációk néven Dóra Emese és Bodrogi Judit páros kiállítása mutatkozik be az érdeklődők előtt. A tárlat fókuszában a lelki traumákkal való szembenézés és azok egyéni feldolgozása áll. A művészek alkotásaikban a krisztusi keresztút stációihoz hasonlóan jelenítik meg az egyéni emberi szenvedéstörténeteket, amelyek ugyan szubjektívek és egyediek, de egyetemes igazságokat is feltárnak. A kiállítás kurátora Rözge Koppány, művészettörténész.

A Szub-stációk című kiállítás középpontjában nem a végeredmény, hanem az alkotás lassú, terápiás folyamata áll. Miután megtaláltuk saját „safe space”-ünket vagy lelki egyensúlyunkat, szembenézhetünk a fájó és intim kérdésekkel, amelyek tovább építhetik lelki fejlődésünket. A művészet, mint Ariadne fonala pedig kiutat kínál az emberi élet szabálytalan erdejéből, labirintusából.

Dóra Emese természet inspirálta organikus installációi olyan biztonságos környezetet, „safe space”-t teremtenek, ahol a látogató komfortosan érezheti magát és lelkileg megnyílhat. Az alkotások a fraktálok bonyolult geometriai formái által keresik a harmóniát a természet és az emberi létezés struktúrája között, szembeállítva a szabályosságot a szabálytalansággal.

Ezzel szemben Bodrogi Judit hímzett művei a lelki sebek és traumák mélyebb rétegeibe engednek betekintést. Alkotásai nem csupán depresszív epizódokat ábrázolnak; sokkal inkább egy pillanat lenyomatai, amelyeket rendkívül időigényes technikával készít. A kompozíciók vizuális könnyedsége és az alkotási folyamat hosszúsága közötti kontraszt adja Bodrogi Judit művészetének különlegességét.

A Kastner Kommunity-ben kiállított tárlat augusztus 28-án, 18.30-kor debütál.

454629724_976330784503790_3780924151632910529_n.jpg

Forrás: Youngart Facebook-oldala

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

„Képgyakorlatok” a Q Contemporary-ben

Kortárs művészet a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményéből

Az MNB Arts & Culture átfogó tárlattal készül a művészetkedvelőknek: a Képgyakorlatok című kiállítás egy hónapon át várja az érdeklődőket a budapesti Q Contemporary galériában, ahol a Magyar Nemzeti Bank művészeti gyűjteménye kerül reflektorfénybe, és annak eddigi legnagyobb merítését mutatja be a fővárosban.

Az augusztus 16-án, 18 órakor nyíló tárlat a kortárs képzőművészet új hullámait és a táblaképfestészet friss variációit vonultatja fel, különös tekintettel a 30-as és 40-es éveikben járó művészekre, akik munkáikban a digitális képi világ hatását, valamint a természetes és mesterséges valóság közötti átmenetet kutatják. A bemutatott művek színvilágának harsánysága és a technikai újítások beépítése olyan kérdéseket vetnek fel, mint a mediális gondolkodás és a táblakép műfajának folyamatos újraértelmezése. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója kurátorként működött közre a kiállítás létrehozásában. Az eseményt kísérő programok között zenei, táncos és irodalmi rendezvények is helyet kapnak, így egy valódi összművészeti programsorozat várja a látogatókat, amelynek tematikája a kiállítási koncepcióra épül. Az MNB tárlatán szeptember 15-ig ingyenesen tekinthetők majd meg többek között olyan művészek alkotásai, mint Balázs Nikolett, Barabás Zsófi, Hajgató Terézia, Kusovszky Bea, Nemes Márton vagy Tivadar Andrea.

453865847_494205603356667_6040649828285957833_n.jpg

Forrás: MNB Arts & Culture Facebook-oldala

Az MNB Arts & Culture divízió a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott művészeti gyűjtemény kezelésével foglalkozik, amelynek célja a magyar kortárs művészet támogatása, valamint hazai és nemzetközi népszerűsítése. A gyűjtemény átfogó képet nyújt a hazai kortárs alkotók munkásságáról, és törekszik arra, hogy a közönséget közelebb hozza a vizuális művészetekhez. A gyűjtemény 2020-as alapítása óta egy olyan, főként tehát kortárs fókuszú válogatás jött létre, amely mintegy 1500 műből, leginkább festményekből áll – elsősorban a neoavantgárd generációk alkotóitól.

 

Forrás: 

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Időutazás a máglyáktól az online varázslásig

Boszorkányok ihlette kiállítás a Budapest Galériában

Még bő egy hónapig, azaz szeptember 8-ig tekinthető meg a Maleficae – A máglyától az online varázslásig című kiállítás az óbudai Budapest Galériában, ahol a misztikus világ rajongóinak legnagyobb örömére kortárs művészek boszorkányok és üldözésük ihlette művei között kalandozhatunk. A június 21-én megnyílt, két szinten helyet kapó tárlat a boszorkányság múltját és a jelenben való továbbélését vizsgálja a képzőművészet szemüvegén keresztül.

A boszorkányság sokak számára misztikus és izgalmas téma, amely a történelem során számos művészt megihletett. A Budapest Galériában nyílt "Maleficae – A máglyától az online varázslásig" című kiállítás egészen szeptember 8-ig várja az érdeklődőket, hogy egy különleges művészeti utazásra invitálja őket a boszorkányság világába.

boszorkanysag_1.jpgForrás: welovebudapest.com

A kiállítás célja, hogy bemutassa a boszorkányság történeti és kortárs jelentőségét, és azt, hogyan változott meg az emberek hozzáállása a boszorkányokhoz az évszázadok során. A tárlat több mint húsz, köztük nemzetközi művészek alkotásait sorakoztatja fel, melyek között találhatunk fotókat, rajzokat, installációkat és videókat. Ezek a változatos alkotások mind különböző perspektívákból közelítik meg a boszorkányság témáját, bemutatva annak sötét és mai, újraértelmeződött oldalát egyaránt. Az alkotások között találkozhatunk olyan művekkel, amelyek a természet és a női erő kapcsolatát vizsgálják, mások pedig a varázslás és a digitális világ összefonódását mutatják be. A kiállítás látogatói így egy átfogó képet kapnak arról, hogyan élik meg a művészek a boszorkányságot a 21. században.

A középkor sötét korszaka: a boszorkányüldözések

A kiállítás egyik legérdekesebb része a boszorkányüldözések időszakát eleveníti fel, amikor a társadalom félelemből és tudatlanságból boszorkánynak vagy (férfiak esetében) boszorkánymestereknek kiáltott embereket kínzásoktól sem mentes koncepciós perek árán szörnyű halálra ítélt: büntetésük leggyakrabban a máglyán égetés volt. A tárlaton konkrét, hazai esetek feldolgozásával is találkozhatunk.

boszorkany.jpgForrás: welovebudapest.com

De mi is volt a boszorkányok bűne? A történelem során az emberek mindig is idegenkedve fogadták azt, amikor valaki a másképp gondolkodást, a hagyományostól és a szabályostól való eltérést és a szabad akarat megélését hirdette, netalán megmagyarázhatatlan, különleges képességekkel rendelkezett vagy esetleg túl jól értett a gyógynövények hatásaihoz. Leginkább azok a nők tartoztak a boszorkányok közé, akik fittyet hánytak az aktuálisan elfogadott társadalmi normákra és az átlagember által valósnak és elfogadottnak vélt tudásra. Nem csoda, hogy a mai kor feminista mozgalmának követői közül sokan a régmúlt boszorkányaiban látják elődjeiket.

A modern idők pálfordulása

A Budapest Galéria tárlata azonban nem csak a múlt borzalmaira koncentrál: a modern időkben a boszorkányság újraértelmezést nyert, és sokan a spiritualitás és az önkifejezés eszközeként tekintenek rá. Az elmúlt évtizedekben az emberek újra nagy érdeklődést mutatnak a spiritualitás, az asztrológia, az okkultizmus, a kártyavetés és -jóslás, az alternatív hitrendszerek, valamint a természet gyógyító vagy tudattágító hatású növényei iránt. Az internet és a közösségi média platformjai pedig lehetőséget adtak arra, hogy az ezek iránt érdeklődők megoszthassák tudásukat és tapasztalataikat, újraélesztve ezzel a boszorkányság kultúráját.

A kiállítás igazi csemege tehát mindazok számára, akik érdeklődnek a boszorkányság, a művészet és a történelem iránt. Nemcsak vizuálisan kapcsolódhatunk ki a tárlatnézés közben, de intellektuálisan és spirituálisan is lehetőségünk van elgondolkodni a boszorkányság helyéről a múltban és a jelenben, és új szemszögből felfedezni annak világát.

boszorkany_2.pngForrás: budapestgaleria.hu

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

Formabontó kiállítás a Műcsarnokban: Géczi János dekollázsai

Új formabontó kiállítás mutatkozott be a fővárosi Műcsarnokban: július 19. és október 6. között Géczi János dekollázsait tekinthetjük meg az épület Kamaratermében. A kiállított művek erősen kapcsolódnak a nagyvárosi környezethez és a fogyasztói kultúrához, az alkotó a kiállítóterem falaira és a Műcsarnok homlokzata elé is ideiglenes, helyspecifikus installációval készült. A „Feltakarás” c. tárlat kurátora Szerdahelyi Júlia.

„Az apokalipszis – eredeti értelme szerint feltakarás – értelmet tulajdonít az összeomlásnak, a múltat pedig prediktív képességekkel ruházza fel. Amikor azt mondjuk, a dekollázsok szépek, erről beszélünk magunk is.”[1]

geczi.png

Forrás: veszpremkukac.hu

Géczi János költő-író, képzőművész, biológus, antropológus, az utolsó polihisztorok egyike 1954-ben született Monostorpályiban és immár hetvenedik életévét tölti. A gimnázium elvégzése után a József Attila Tudományegyetem (ma a Szegedi Tudományegyetem) kutató biológus szakán végzett. Fiatal kora óta érdekelte a művészet, akkoriban elsősorban a lettrizmus, a betűkkel való játék vonzotta. Az Országos Oktatástechnikai Központban végzett biológus szerkesztői munkája során ismerkedett meg az ikonográfiával, a képkutatással. Később, amikor már Nyugatra is utazhatott, találkozott először az úgynevezett hasított plakátokkal, vagyis a megroncsolt plakátokból kinyert képzőművészeti alkotásokkal. A kilencvenes évektől kezdve készít rendszeresen hasonló alkotásokat, amelyekben a valóság véletlenjei tűnnek fel, nem pedig a színben, anyagban, formában megszokott harmónia.

geczi_2.png

Forrás: veszpremkukac.hu

A magát neoavantgárdnak tartó művész a dekollázs – feltárás és eltakarás – technikáját alkalmazva készíti el műveit, amelyek társadalmi kritikát közvetítenek. Dekollázsainak alapanyagai az időnek és az emberi beavatkozásnak köszönhetően roncsolt óriásplakátok, eredeti funkciójuktól megfosztatott, több rétegben felülragasztott, hámló-foszló, talált (lopott!) felületek, amelyeket minimális beavatkozással, tépéssel, visszaragasztással alakít művekké. A reklám- és óriásplakátok felhasználásával létrejött installációk a múlt önkényesen megválasztott és esetlegesen megmaradt darabjait szimbolizálják: az eltépett lapok feltárják a múlt egy-egy eltemetett részletét, átjárást biztosítva különböző időkbe a szemlélődők számára. A plakátok csak a kiragasztás momentumában hatnak, utána elvesznek a nagyvárosok forgatagában, letakarják, megrongálják vagy eltüntetik őket. A különböző helyekre kirakott plakátoknak mindegyike a saját sorsát viseli, amelyeken a mindannyiunkra ható környezeti és társadalmi hatások láttatják meg magukat. Ezt az egyediséget használja ki Géczi László, hogy a rétegek feltárásával a romlást, az átváltozást, az idődimenziót láthatóvá és vizsgálhatóvá tegye, ami által megidéződik valami a múlt teljességéből.         

geczi_3.png

Forrás: veszpremkukac.hu

Az alkotó a kiállítóterem falaira és a Műcsarnok homlokzata elé is ideiglenes, helyspecifikus installációt készített. A hatalmas dekollázsok emelődaru segítségével készültek, hiszen a kiállított darabok nem nagyított plakátok, mind-mind eredeti méretűek. Az alkotói folyamatba még a megnyitó előtt betekintést nyerhettek az érdeklődők, ugyanis néhány előre meghirdetett alkalommal nyomon követhették a művész munkálkodását.  

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

 

[1] Visky András: „látott szavak és kimondható képek”. Géczi János tépéseiről – tizenhárom tételben (a kiállítás kísérőkiadványában megjelent írás)

süti beállítások módosítása