Egy földalatti külön terembe költözhet Leonardo da Vinci világhírű festménye, a Mona Lisa. A párizsi Louvre leghíresebb alkotása jelenleg a múzeum legnagyobb, Salle des états nevű termében van kiállítva, és naponta kb. húszezer ember igyekszik azt szemügyre venni. Az alkotást körülvevő turistatömeg és a hosszú sorban állás azonban folyamatos bosszúságot okoz a látogatók számára, az egy főre jutó néhány másodpercnyi szemlélődésnek köszönhetően pedig egy friss elemzés szerint a reneszánsz portré a „világ legkiábrándítóbb remekműve” címkét tudhatja magáénak. A múzeum vezetősége ezért azt javasolta, hogy a népszerű műalkotást helyezzék át az intézmény alagsorában kialakított külön helyiségbe, ezzel is javítva a megtekintési élményt.
A Louvre-nak évente mintegy kilencmillió látogatója van, amelyből csak a Mona Lisát naponta nagyjából húszezer ember akarja megnézni. Da Vinci ikonikus képe a múzeum legnagyobb termében kapott helyet a velencei reneszánsz képek és Veronese Kánai menyegzőjének társaságában. Az amúgy sem túl nagy méretű műalkotást ráadásul egy golyóálló, tükröződésmentes üveg védi, illetve szigorúan ellenőrzött hőmérséklet és páratartalom biztosítja annak megóvását. A látogatók kifejezetten stresszes élményként számoltak be a műremek megtekintéséről, hiszen a festmény körül hatalmas tömeg gyűlik össze minden alkalommal, így az embernek maximum egy gyors pillantást van ideje vetni rá, majd inkább tovább is áll a szelfiző, tolakodó sokaság szomszédságából.
Forrás: artnews.com
A Louvre igazgatója, Laurence des Cars nemrég a helyzet orvoslása érdekében ezért azt javasolta, hogy a népszerű műalkotást helyezzék át az intézmény alagsorában kialakított külön helyiségbe, amely lépés véget vethet a közvélemény folyamatos csalódottságának.
„Régóta gondolkodunk rajta, de ezúttal mindenki egyetért a kérdésben. Ez egy nagy helyiség, és a Mona Lisa hátul van, egy biztonsági üveg mögött, így első pillantásra inkább úgy néz ki, mint egy postai bélyeg” – nyilatkozta Vincent Delieuvin, a Louvre 16. századi olasz festészetének főkurátora a Le Figaro francia lapnak[1] korábban.
A festmény számára kialakítandó új földalatti kamra a „Grand Louvre” jövőbeli felújításának része lenne, amely magában foglalná a múzeum új bejáratát is. A látogatók így megkerülhetik majd az üvegpiramisnál található bejáratot, és közvetlenül a földalatti termekbe léphetnek be, amelyek közül az egyikben a Mona Lisa, a másikban pedig az időszaki kiállítások kapnának helyet.
A festmény nagy hírneve miatt a múzeum vezetősége már korábban is kísérletezett a megtekintési élmény javításán: 2019-ben például a galéria falait tojássárgáról éjkékre festették át, és a látogatók sorbanállási rendszerét is megváltoztatták. A közösségi média és a tömegturizmus hatása azonban ennél is nagyobb erőfeszítéseket igényel, így az áthelyezés lehetőségeiről már meg is kezdték a tárgyalásokat a francia kulturális minisztériummal.
A Mona Lisa népszerűsége tehát továbbra is töretlen, sőt, valószínűleg csak tovább növelte azt az elmúlt napokban szárnyra kapott hír, miszerint Ann Pizzorusso amerikai geológus és művészettörténész úgy véli, hogy megtalálta a festmény hátteréül szolgáló helyet, méghozzá az olaszországi Comói-tó partján fekvő Lecco városát és az azt hegyekkel körbevevő tájat. A kutató még harminc évvel ezelőtt szállodájából eszmélt fel egy ismerősnek tűnő panorámára: a Mona Lisa hátteréhez hasonlító tájra.
Az azóta sokéves kutatáson alapuló feltételezést a szakmában viszont többen is ellenzik, mondván, hogy a táj csupán Da Vinci képzeletének szüleménye, és nincs értelme találgatni, melyik valós helyszínhez hasonlít. Pizzorusso azonban úgy véli, hogy a nagyon is természethű ábrázolással Da Vinci saját geológus tevékenységére és a természet tiszteletére is utal egyben.
[1] Faut-il déplacer La Joconde, «l’œuvre la plus décevante au monde»? (lefigaro.fr)
Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!