látogatás a művészetek világába

Cultvisit

Munkácsy, a festőzseni

Új kiállítás nyílt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban

2024. július 02. - Cultvisit

Munkácsy Mihály, magyar festőzseni több mint 80 műalkotásából nyílt nagyszabású kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A festmények között olyan ikonikus és jól ismert alkotások is találhatók, mint az Ásító inas vagy a Felszolgálólány. A tárlat június 21-től november 17-ig várja az érdeklődőket egy különleges utazásra a hazai művészettörténet egyik legkiemelkedőbb alakjának mesterművei között.

Munkácsy Mihály 1844. február 20-án Munkácson született egy vagyontalan kispolgári család sarjaként. Hamar árvaságra jutott, így édesanyja rokonai nevelték fel. Reök Antal, Munkácsy akkori gyámja, asztalosnak szánta a kisfiút, aki azonban művészi pályára lépett Szamossy Elek festővel való találkozása hatására. Művészeti tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd a későbbiekben Münchenben és Düsseldorfban végezte. Első jelentősebb sikereit az Ásító inas (1869) és a Siralomház (1870) című képei hozták meg számára. Az 1873-as bécsi világkiállítás pedig egyenesen a világhírnév felé vezette, főként az Éjjeli csavargók (1873) és a Köpülő asszony (1873) című festmények lenyűgöző képi világának köszönhetően.

asito.jpgForrás: mng.hu - Ásító inas (1868-1869) 

Tíz éven keresztül Európa legfoglalkoztatottabb festői közé tartozott, azonban az 1890-es évek elejétől a fiatalkorában szerzett szifilisz súlyosbodásának hatására munkakedve is jelentősen megcsappant. Az évszázad utolsó három évét az endenichi idegszanatóriumban töltötte egészen 1900-ban bekövetkezett haláláig.

Munkácsy Mihály festményeinek ereje abban rejlik, hogy a nem feltétlenül műértő ember számára is befogadhatók és élvezhetők, hiszen portréi, tájképei realisztikusan tükrözik a valóságot és könnyen megérintik a közönséget.

A Szegeden kiállított alkotások Pákh Imre magángyűjteményének részét képezik. Az amerikai-magyar üzletember rendelkezik a legnagyobb magánkézben lévő Munkácsy-kollekcióval a világon, amit több mint három évtized alatt alakított ki. A szegedi közönség korábban már megcsodálhatta a gyűjtemény darabjait, 2012 óta azonban mintegy duplájára bővült a kollekció.

munkacsy.jpgForrás: moramuzeum.hu 

A jelenleg 82 megtekinthető festmény és grafika mellett a kiállítás rendezői interaktív feladatokkal is készültek a gyermekek számára, amelyeknek köszönhetően a fiatalabb korosztály is izgalmas keretek között ismerkedhet meg Munkácsy festészeti stílusával.

 

Forrás:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cultvisit.blog.hu/api/trackback/id/tr4818439275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása