látogatás a művészetek világába

Cultvisit

Csizik Balázs: ha Molnár Ani bízik bennem, az számomra jelzésértékű

Interjú Csizik Balázs fotográfussal és Molnár Ani galeristával, az EXIM Határtalan Kultúra Program képzőművészeti pályázatának nyertes párosával

2024. április 08. - Cultvisit

Csizik Balázs a népművész nagyapja által már korán megismerkedett a fafaragással, a művészi eszközhasználattal, és habár mára saját eszköztára is több médium irányába bővült, az évek alatt felgyűlt érzéseket és gondolatokat leginkább mégis a fotográfia segítségével tudja kifejezésre juttatni. Munkásságának visszatérő eleme a város-ember-természet hármas kapcsolatrendszerének megjelenítése a redukció és absztrakció formanyelvén. Az EXIM Magyarország Határtalan Kultúra Programjának keretében, az Art is Business Egyesülettel közösen elindult képzőművészeti ösztöndíjpályázatot is megnyerte galeristájával, Molnár Anival, akivel már a nemzetközi bemutatkozásra készülnek. Ennek apropóján beszélgettünk velük közös együttműködésükről és terveikről, valamint az alkotófolyamatok menetéről.

1_5.jpg

Csizik Balázs és Molnár Ani – Fotó: Lázár Eszter

Hogyan csöppentél a vizuális kommunikáció és a fotóművészet világába? Mindig is vonzott ez a terület?

B.: Kicsit távolról csöppentem bele a képzőművészet világába: alapvetően a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem vizuális kommunikáció szakon, majd nagyobb kulturális intézmények arculatfejlesztésével, illetve kommunikációval foglalkoztam. Később egyre inkább megfogalmazódott bennem a vágy, hogy a felgyűlt vizuális ingereket valahogy kifejezésre juttassam – innentől kezdtem el tudatosan a képzőművészettel foglalkozni, és ennek az első médiuma a fotó, tágabb értelemben a fotómanipuláció volt. Ezt 2017-18 környékén vettem egyre komolyabban, akkor kezdtem el koncepciót alkotni, a legfőbb témám pedig a város–ember–természet hármasának kapcsolatrendszere volt. Ez kicsit abból eredt, hogy gyermekként Székesfehérváron, illetve leginkább a Vértes és a Bakony vonzáskörzetében nőttem fel, gyakorlatilag a természet volt a fő lelőhelyem. Viszonylag nagy kanyart vettem a „nagyváros” színes, kommunikációval telített világa felé, és ennek a kettőnek az ütközési pontjait dolgoztam fel a fotó eszközével. Gyűjtöttem azokat a városrészeket, épületeket, urbanisztikai pillanatokat, jelenetsorokat, amik körülöttem történnek, és próbáltam ezekre magyarázatot adni a koncepcióimon keresztül. Ez fejlődött tovább az elmúlt évek során – leginkább amióta Molnár Ani képvisel –, és egyre több művésszel, élethelyzettel találkoztam, bővítettem az eszköztáramat a vegyestechnika irányába. A legnagyobb inspirációm a népművész nagyapám, Nász István volt, aki fafaragóként először adott nekem eszközt a kezembe, már 4 éves koromban. Ez egy nagyon kedves emlék számomra, írt is kézzel egy papírt, 12 pontban, hogy hogyan vigyázzak az eszközökre, hogyan tiszteljem a fát stb. – ezt meg is őriztem. A fafaragás-mintáknak egyébként nagyon szépen redukált absztrakt formavilága van, úgyhogy viszonylag korán kialakította bennem a formanyelvemnek ezt a redukcióra és absztrakcióra való igényét. Én erről az oldalról kapcsolódtam be a geometrikus absztrakt redukció és konstruktivista formanyelv irányába.

Melyik médium áll hozzád a legközelebb?

B.: Mindig éreztem, hogy szeretnék valamilyen eszközt fogni, gyakorlatilag sok fotóm is úgy készül, hogy létrehozok valamit, visszafotózom, majd utána maga az objektum megsemmisül. Úgyhogy az eszközfogás, valamilyen mechanikus, manuális munkavégzés mindenképp szükséges nekem, de emellett a fotót egy rendkívül jó műfajnak és médiumnak tartom ahhoz, hogy megelevenítsünk vele egy koncepciót. Ezek kiegészítik egymást számomra.

Említetted, hogy sokszor megjelenik a mesterséges világ és a természet találkozásának feszültsége az alkotásaidban. Mit szeretnél pontosan kifejezni ezzel a kettősséggel?

B.: Azt, hogy én hogyan élem meg a jelenemet, és ezt hogyan tudom igazítani a családi mintázatokhoz, az előképekhez, örökséghez, a múltamhoz; önmagában így magamat is vizsgálom ezen keresztül, de mindenképpen érdekes ezt az urbanisztikus világot egy a természethez nagyon is kötődő embernek megismernie. Ez a kettősség, hármasság (város-ember-természet) szerintem örökös, és mindig kiegészülve, egymást erősítve tud működni. Van is Kulcsár Géza esztétával, városkutatóval egy közös projektünk, amelyben a különböző urbanisztikai és szociológiai jelenségeket megélt városi és természeti tereket dolgozzuk fel, de mindig az a konklúzió, hogy a város, az ember és a természet kapcsolata az egy ciklikusan együttműködő, szimbiózisban lévő entitás. Ezzel a top_OS_Csop_ort nevű kollektívával dolgoztuk már fel többek közt Székesfehérvár, Miskolc és a pesti Páva utca környékének kérdéseit. Úgyhogy a városi és természeti rendszereknek ez a fajta vizsgálata számomra egyénileg és csoportosan is egy hosszú távra betárazódott kutatási terület.

Láthatunk téged a közeljövőben valamilyen kiállításon?

B.: Legutóbb a Molnár Ani Galériában volt egyéni kiállításom “Mit tanulhatunk a fáktól?” címmel, Uhl Gabriella kurátori közreműködésével. Legközelebb a “PRO FORMA / Absztrakt tendenciák a kortárs magyar fotóművészetben“ című csoportos kiállításon fogok megjelenni az anyag egy válogatásával a Kiscelli Múzeumban, valamint a sorozat folytatása várhatóan szintén Gabriellával együttműködésben fog megjelenni a Soproni Egyetem Botanikus kertjében. Ez utóbbi azért nagyon izgalmas, mert ott ténylegesen természeti környezetben jelennének meg az alkotásaim, kiszakadva egy ilyen tradicionális „white cube” galériatérből. Ilyen helyekre szoktam inkább installatívabb munkákat vinni, hiszen kifejezetten érdekes, amikor térhez és adottságokhoz tervezel valamit. Ez a kiállítóanyag egy metaforikus vizsgálata volt annak, hogy a fák gyűrűihez hasonlóan az embert körülvevő különböző „rétegeket”, megéléseket is érdemes egy ciklikus rendszerben vizsgálni.

Ani, hogyan kezdődött az együttműködésetek, mi fogott meg Balázs munkáiban?

A.: Egy galéria profilját felépíteni, illetve a művészkört kialakítani egy nagyon hosszú távú, mondhatni örökös változtatást igénylő folyamat, amelyben a fókuszok is szisztematikusan áthelyeződnek. Egy galéria nagyon sokféleképpen találhat művészt: van, amikor én keresek aktívan, van, amikor megkeresnek, és van, amikor csak úgy belebotlok valakibe a nagyvilágban vagy Budapesten. Balázs esetében ő kereste meg a galériát azzal, hogy szívesen együttműködne, ráadásul egy nagyon szerencsés helyzetben került erre sor, mert pont akkor volt egy szuper kiállítása Szentendrén, ahova én el is mentem, és konkrétan ott találkoztunk. Mindez 2018 nyarán történt. Akkoriban alakult már egy fókuszváltás a galériában, én egyre izgalmasabbnak tartottam a geometrikus absztrakt művészetet, ami akkor még nem volt annyira divatos, mint mostanában. Amikor építkezünk, mindig azt keresem, hogy milyen arcokat, művészeket lehet a fókuszokhoz kötni. Ugyanakkor egy galériás kontextusokon is gondolkodik, vagyis figyelni kell, hogy az egyes művészeket hogyan lehet kiállítani másokkal, hogyan tudnak kapcsolódni egymáshoz. Egyre tudatosabbá váltak a választásaim, a galéria megalakulását követő első pár év után már csak olyan művészekkel kezdtem el együttműködni, akikről úgy gondoltam, hogy egy nemzetközi kontextusban is értelmezhető a művészetük. Nagyon tetszettek Balázs művei, izgalmas volt az akkori anyaga, és a személyes szimpátia is rögtön megvolt közöttünk, ezért belevágtunk a közös munkába. 

Rövidesen lett is egy óriási nemzetközi sikerélményünk: a világ legjelentősebb fotóművészeti vására, a Paris Photo indított egy új vásárt New Yorkban, ami nagyon nagy dolognak látszott. Ezt megpályáztuk, és egyetlen magyar galériaként Balázzsal bejutottunk. Tehát volt korábban is szándékom már az ő külföldi bemutatására, de a Covid miatt akkor sajnos törölték az eseményt, és végül soha nem valósult meg.

Miért jelentkeztél a Határtalan Kultúra Program pályázatára?

B.: Izgalmas volt az EXIM-nek ez a nyitottsága afelé, hogy a kortárs képzőművészetet támogassa. Másrészt, ha egy olyan pályázat van kiírva, ahol nemzetközi vásáron szerepelhet egy korombéli művész, akkor azt gondoltam, Anival nagyon reális esély nyílik arra, hogy valóban be is kerüljünk. Egy nemzetközi vásár komoly megmérettetés, ugyanakkor lehetőség arra, hogy megismerkedjek nemzetközi kurátorokkal, művészekkel, bekerüljek a nemzetközi vérkeringésbe. Szeretek teher alatt alkotni, és minél több kurátor, művész, kiállítótér ismer meg, annál nagyobb esély van arra, hogy szépen lassan építkezve nemzetközi szinten is meg tudjam mutatni magam.
2_5.jpg

Forrás: EXIM

Ahogy említitek is, az ösztöndíj a nemzetközi építkezésben hivatott segíteni, milyen céljaitok vannak ezen a téren?

A.: A Covid utáni időszakban folyamatosan gondolkodtam, hogy hova, milyen módon tudom Balázst beilleszteni, és most az időzítés remekül alakult, mert az EXIM pályázati kiírása pont olyan művészeknek szólt, akik még nem szerepeltek nemzetközi versenyen, így ezt tulajdonképpen nekünk találták ki. Emellett különösen tetszett ez az összecsengés is, hogy az EXIM elsősorban a magyar cégek külföldi piacra jutását segíti elő, és az én galériámra is ez a fókusz a jellemző. A konkrét tervünk most a ’viennacontemporary’ vásár, ami ősszel a régi pompájában visszakerül a Messe centrumba – ez egy nagyon fontos találkozási pontja a kelet-közép-európai galériáknak, de sok nyugat-európai galéria is részt vesz rajta, tehát nagyon jó lehetőség. Van egy erős európai vonatkozása annak, amivel Balázs az utóbbi időben foglalkozott, ezért úgy gondolom, kiváló terep ez most az ő első nemzetközi vásári bemutatkozásához.

Összességében mi a megélésetek a díjjal kapcsolatban, számítottatok arra, hogy Balázs nyeri meg?

A.: A díj alapvetően egy fiatal generációhoz tartozó művésznek az első nemzetközi szereplését hivatott támogatni, tehát mindenképp komoly jelentősége van. Illetve azért is különösen fontos, mert felhívja a figyelmet a képzőművészet, kiemelten a kortárs művészet szerepére a kultúrában – ugyan kis területről van szó, de a kultúrán belül a vizuális művészet az, ami határoktól függetlenül, mindenütt értelmezhető. Én mindig azt mondtam régebben, hogy ez egy kultúrmisszió is a galeristák részéről. Nagyon bíztam benne az első pillanattól kezdve, hogy Balázs sikert fog aratni.

B.: Én alapvetően egy kishitű ember vagyok, úgyhogy nem számítottam rá. Mindig így megyek neki mindennek, de aztán nagyon tudok örülni a sikernek. Azt viszont tudom, hogy Anival biztosan megjelenünk majd a nemzetközi vásárokon. Ő buzdított és bátorított engem a jelentkezésre is, hiszen van már egy huszonöt éves tapasztalata, szóval, ha ő bízik bennem és a közös munkánkban, akkor azért az mindig jelzésértékű számomra.
3_4.jpgForrás: EXIM

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://cultvisit.blog.hu/api/trackback/id/tr2218375223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása