Új formabontó kiállítás mutatkozott be a fővárosi Műcsarnokban: július 19. és október 6. között Géczi János dekollázsait tekinthetjük meg az épület Kamaratermében. A kiállított művek erősen kapcsolódnak a nagyvárosi környezethez és a fogyasztói kultúrához, az alkotó a kiállítóterem falaira és a Műcsarnok homlokzata elé is ideiglenes, helyspecifikus installációval készült. A „Feltakarás” c. tárlat kurátora Szerdahelyi Júlia.
„Az apokalipszis – eredeti értelme szerint feltakarás – értelmet tulajdonít az összeomlásnak, a múltat pedig prediktív képességekkel ruházza fel. Amikor azt mondjuk, a dekollázsok szépek, erről beszélünk magunk is.”[1]
Forrás: veszpremkukac.hu
Géczi János költő-író, képzőművész, biológus, antropológus, az utolsó polihisztorok egyike 1954-ben született Monostorpályiban és immár hetvenedik életévét tölti. A gimnázium elvégzése után a József Attila Tudományegyetem (ma a Szegedi Tudományegyetem) kutató biológus szakán végzett. Fiatal kora óta érdekelte a művészet, akkoriban elsősorban a lettrizmus, a betűkkel való játék vonzotta. Az Országos Oktatástechnikai Központban végzett biológus szerkesztői munkája során ismerkedett meg az ikonográfiával, a képkutatással. Később, amikor már Nyugatra is utazhatott, találkozott először az úgynevezett hasított plakátokkal, vagyis a megroncsolt plakátokból kinyert képzőművészeti alkotásokkal. A kilencvenes évektől kezdve készít rendszeresen hasonló alkotásokat, amelyekben a valóság véletlenjei tűnnek fel, nem pedig a színben, anyagban, formában megszokott harmónia.
Forrás: veszpremkukac.hu
A magát neoavantgárdnak tartó művész a dekollázs – feltárás és eltakarás – technikáját alkalmazva készíti el műveit, amelyek társadalmi kritikát közvetítenek. Dekollázsainak alapanyagai az időnek és az emberi beavatkozásnak köszönhetően roncsolt óriásplakátok, eredeti funkciójuktól megfosztatott, több rétegben felülragasztott, hámló-foszló, talált (lopott!) felületek, amelyeket minimális beavatkozással, tépéssel, visszaragasztással alakít művekké. A reklám- és óriásplakátok felhasználásával létrejött installációk a múlt önkényesen megválasztott és esetlegesen megmaradt darabjait szimbolizálják: az eltépett lapok feltárják a múlt egy-egy eltemetett részletét, átjárást biztosítva különböző időkbe a szemlélődők számára. A plakátok csak a kiragasztás momentumában hatnak, utána elvesznek a nagyvárosok forgatagában, letakarják, megrongálják vagy eltüntetik őket. A különböző helyekre kirakott plakátoknak mindegyike a saját sorsát viseli, amelyeken a mindannyiunkra ható környezeti és társadalmi hatások láttatják meg magukat. Ezt az egyediséget használja ki Géczi László, hogy a rétegek feltárásával a romlást, az átváltozást, az idődimenziót láthatóvá és vizsgálhatóvá tegye, ami által megidéződik valami a múlt teljességéből.
Forrás: veszpremkukac.hu
Az alkotó a kiállítóterem falaira és a Műcsarnok homlokzata elé is ideiglenes, helyspecifikus installációt készített. A hatalmas dekollázsok emelődaru segítségével készültek, hiszen a kiállított darabok nem nagyított plakátok, mind-mind eredeti méretűek. Az alkotói folyamatba még a megnyitó előtt betekintést nyerhettek az érdeklődők, ugyanis néhány előre meghirdetett alkalommal nyomon követhették a művész munkálkodását.
Forrás:
- Feltakarás | Géczi János dekollázsai :: Műcsarnok (mucsarnok.hu)
- GÉCZI JÁNOS – A valóság véletlenjei - Veszprém Kukac (veszpremkukac.hu)
Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!
[1] Visky András: „látott szavak és kimondható képek”. Géczi János tépéseiről – tizenhárom tételben (a kiállítás kísérőkiadványában megjelent írás)
