látogatás a művészetek világába

Cultvisit

A fény hete

Szecesszió Fesztiválja a Ráth-villában

2024. június 07. - Cultvisit

Június 4-én vette kezdetét a Szecesszió Fesztiválja a budapesti Ráth-villában, amely a héten egészen szombatig várja az érdeklődőket, hogy közelebbről megismerkedhessenek a 19. és 20 század fordulóján fénykorát élő szecesszió irányzatával. Az Iparművészeti Múzeum szervezésében megvalósuló programsorozat a szecesszió világnapjához kapcsolódóan ingyenes ismeretterjesztő előadásokat és kézműves foglalkozásokat, különleges építészeti sétákat, valamint a Ráth-villa állandó kiállításának félárú megtekintését hozza el a látogatók számára.

A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük a két kiváló építész, Antoni Gaudí és Lechner Ödön halálának június 10-i évfordulójához időzítve. Ma már a RANN – Réseau Art Nouveau Network hivatalos programjai közt is szerepel a világnap, amelynek idei központi tematikája a fény. Az Iparművészeti Múzeum fesztiváljának programjai között szerepelnek interaktív tárlatvezetések, előadások és műhelyfoglalkozások, amelyek mind a korszak képzőművészetére és építészetére fókuszálnak. A résztvevők továbbá nemcsak a kiállított műtárgyakat csodálhatják meg, hanem magát a Ráth-villát is, amely a szecesszió stílusjegyeit viseli magán. A fesztivál célja, hogy a széles közönség számára is elérhetővé tegye a szecesszió gazdag világát, és új megvilágításba helyezze a korszak művészeti értékeit.

rath.jpg

Forrás: imm.hu - Tárlatvezetés a Ráth-villában 

A szecesszió, más néven Art Nouveau, egy a 19. és 20. század fordulóján virágzó művészeti irányzat. Az organikus, növényi formák használata, a stilizált minták és a hullámzó vonalak jellemzik, amelyek az építészetben, iparművészetben, festészetben és grafikában is megjelentek. Az irányzat célja volt, hogy elszakadjon a történelmi stílusoktól és egységes művészeti stílust hozzon létre. Neves képviselője többek között Gustav Klimt, Antoni Gaudí, Alfons Mucha vagy Lechner Ödön.

A jelenleg is zajló fesztivál programjai közül szombaton a Ráth-villa restaurált csillárjait lehet megismerni, de szó esik a szecessziós építészetben kivilágosodó lakóterekről és a fény pozitív hatásairól, valamint egy ezüstből és elefántcsontból készült belga gyertyatartó restaurálásáról is. Családi programként lámpáskészítő workshoppal és UV-fényű arcfestéssel készülnek a múzeumpedagógusok. A mi szecessziónk című kiállítás egész nap félárú napijeggyel látogatható a Ráth-villában, 11 órától pedig Pandur Ildikó művészettörténész tart a szecesszió fényeire fókuszáló tárlatvezetést.

Részletes programleírás a vonatkozó Facebook-esemény leírásában található: https://www.facebook.com/share/yPK44RQ7ttg7kpiL/

 

szecesszio_kep.jpg

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://cultvisit.blog.hu/api/trackback/id/tr7518423419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása