látogatás a művészetek világába

Cultvisit

Művészet és fenntarthatóság, trend vagy misszió?

2024. április 26. - Cultvisit

A művészet mindig is tükre volt társadalmunknak. Kétségtelen, hogy a mai kor egyik legfontosabb és legégetőbb kérdése a fenntarthatóság, nem csoda, hogy a művészet is szólni kíván a bolygónk kizsákmányolása ellen folytatott küzdelem oldalán. De valóban hatással tud lenni a figyelmünkre, és ösztönözhet minket a tudatosabb életvitelre? 

Manapság egyre több művész inspirálódik a természetből, vagy használ organikus anyagokat, hogy ezzel is a fenntarthatóság ügye mellé álljon. Segítenek nekünk, laikusok számára is megérteni, miért olyan fontos a környezetünket védeni. A műalkotások, installációk vagy performanszok ereje abban rejlik, hogy közvetlenül szólítanak meg bennünket és befolyásolják érzelmeinket. Egy drámai fotósorozat az éghajlatváltozás okozta környezeti károkról olyan mélyen hathat a gondolkodásmódunkra, hogy akár a mindennapok szintjén is sokkal tudatosabbak lehetünk, és egyre több döntést hozhatunk a környezetvédelem oldalán.

Egészen provokatív példa Olafur Eliasson dán képzőművész Ice Watch installációja, amely a globális felmelegedés veszélyeire hívja fel a figyelmet. Tizenkét jégsapkadarabot hoz a városi térbe, amelyek nem meglepő módon, hamar olvadni kezdenek, Eliasson így közvetlenül szembesíti az embereket azzal, hogy a klímaváltozás nemcsak távoli helyeken zajlik, hanem a közvetlen környezetünket is érinti.

1_11.jpg

Forrás: olafureliasson.net – Ice Watch, 2014, London; Fotó: Justin Sutcliffe, 2018

Sok művész ma már kifejezetten újrahasznosított vagy fenntartható forrásból származó anyagokat is használ, ami nemcsak kreatív, hanem sokatmondó: a "szemét" is lehet érték. A művek ezzel amellett, hogy felhívják a figyelmet a túlfogyasztás problémáira és a hulladékcsökkentés fontosságára, inspiráló példák lehetnek arra is, hogy hogyan lehet újrahasználni azokat az anyagokat, amelyek akár a háztartásunkban is megtalálhatóak.

Vannak azonban, akik szkeptikusan közelítenek a kérdéshez, mondván, semmi látható vagy mérhető eredménye nincs annak, hogy a művészet hogyan hat az emberek szokásaira. Szerintük a művészeti projektek csupán szimbolikus gesztusok maradnak, amelyek nem vezetnek valós, tartós változáshoz.  Talán azzal az érvvel sem lenne nehéz vitatkozni, hogy bár a művészet képes széles köröket megmozgatni, gyakran csak azokat éri el, akik már eleve nyitottak a fenntarthatósági üzenetekre.

A legélesebb kritikák azonban akkor születnek, amikor a környezet csodái által inspirált művészeti projektek önmagukban jelentős erőforrás, energiabefektetés árán valósulnak meg. Az egyik legmegosztóbb példa Christo és Jeanne-Claude, The Floating Piers c. munkája, amely az olaszországi Iseo-tó mellett született meg 2016-ban. A művészpáros olyan sétányokat álmodott a víz felszínére, amelyek lehetővé tették a látogatók számára, hogy szó szerint a tó felett sétálhassanak. Az installáció igen látványos volt, és világszerte óriási figyelmet kapott, azonban a környezettudatosság szempontjából jónéhány kérdést felvetett: a projekt költsége elérte a 11 millió dollárt, később pedig egészen 17 millió dollárra becsülték. Három hónap alatt pedig mintegy 220 darab, 6 tonnás horgonyt helyeztek el a tó fenekén, 92 méteres mélységben.

2_10.jpg

Forrás: wikipedia.org – The Floating Piers at the island of San Paolo, by Christo and Jeanne-Claude, viewed from Rocca di Monte Isola, June 2016

A kérdés tehát jogosan merül fel: a művészetnek lehet valós szerepe a fenntarthatósági célok elérésében? A válasz korántsem fekete-fehér. A művészet hatalmas erejű eszköz lehet a társadalmi változások előmozdításában, de ez nem jelenti azt, hogy minden projekt fenntartható módon valósul meg. Azonban leszögezhető, hogy minden egyes művészeti alkotás, amely fenntarthatósági üzeneteket hordoz, lehetőséget teremt arra, hogy újraértékeljük saját szerepünket a bolygó jövőjével kapcsolatban, valamint arra késztet minket, hogy gondolkodjunk, érezzünk és cselekedjünk. Az a művészet, amely fenntarthatóságra ösztönöz, így valódi misszióvá válhat, ha a közösség is úgy dönt, hogy vállalja ennek a küldetésnek a támogatását.

Források:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Robert Capa: „nem elég a tehetség, magyarnak is kell lenni”

Nagyszabású fotóművészeti tárlat látható a Szépművészeti Múzeumban

Marilyn Monroe, Frida Kahlo, Ingrid Bergman – néhány név a 20. század meghatározó női karakterei közül, akiket mind magyar fotográfusok kaptak lencsevégre. A Szépművészeti Múzeum Kertész, Moholy-Nagy, Capa... Magyar fotóművészek Amerikában (1914-1989) c. tárlata tökéletes lenyomata ezen évszázadnak, amely a világhírűvé vált magyar fotográfusok mellett az itthon kevésbé ismert művészek munkáit is elénk tárja. Az augusztus 25-ig látogatható kiállítás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében, a Virginiai Szépművészeti Múzeummal együttműködésben jött létre.

1_10.jpg

Forrás: welovebudapest.hu

Most először láthatók egy átfogó tárlaton az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyar fotográfusok munkái, amelyek az első világháború kezdetétől az 1989-ig tartó időszakot ölelik fel. A kiállítás kurátorai Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója és Alex Nyerges, a Virginiai Szépművészeti Múzeum igazgatója, aki személyesen is érintett a kiállítási anyagot illetően, ugyanis 30 éve tanulmányozza az amerikai–magyar fotográfusok életművét, így az ő kutatási eredményeinek debütálása is a 32 fotóművész 170 képének 8 szekcióra bontott tárlata. Ahogy fogalmazott: „Egyetlen más ország fotográfusai sem voltak olyan nagy hatással a XX. századi fotóművészetre, mint a magyarok. Ahogy azt Robert Capa mondta egyszer viccesen, ha nagy fotográfussá kívánsz válni, nem elég a tehetség, magyarnak is kell lenni”.[1]

[1] Forrás: 24.hu Amerikába kivándorolt magyar fotográfusok munkáiból nyílik kiállítás a Szépművészeti Múzeumban | 24.hu

A szekciókon végighaladva a magyarországi kezdetektől Berlinen és Párizson keresztül jutunk el egészen New York, Chicago vagy Hollywood állomásáig. Ezen helyszínek 20. századi látképét és életérzését pedig olyan híres fotóművészek szemüvegén keresztül vizsgálhatjuk, mint André Kertész, Robert Capa, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi, Kepes György vagy Kondor László. A tárlat célja továbbá a Magyarországon kevésbé elhíresült fotográfusok – köztük Dienes Andor, Muray Miklós, Varga Anna, Ylla, Barna Anna, Plachy Szilvia vagy Somogyi Kornél – reflektorfénybe helyezése is. A tárlaton felsorakoztatott magyar művészeknek köszönhetően a nagyvárosok örökségén és az amerikai-magyar fotótörténeti pillanatokon túl szemtanúi lehetünk különböző témák és technikák ábrázolásának is, például a divatfotográfia vagy éppen a fotóriport műfajain keresztül. Habár az Egyesült Államokban letelepedett hazai fotográfusok közül nem mindenki vált világhírűvé, az általuk képviselt fotográfiai műfajban mégis meghatározó szerepet töltöttek be az amerikai fotográfia történetében.

2_9.jpg

Forrás: magyarnemzet.hu

A kiállítás egyik központi szekciója a „Magyarok New Yorkban” címet viseli: itt tekinthetjük meg többek között André Kertész tizenöt részből álló, feleségének elvesztését követően született polaroidsorozatát, valamint Marcel Sternberger Roosevelt elnököt ábrázoló portréját is, amely 1946 után a 10 centes érmére is felkerült. Egy másik sorozatban jelennek meg Kepes György a Bauhaus gondolatiságára épülő, leginkább az ’50-es, ’60-as évek modernitását bemutató alkotásai. A hollywoodi szekcióban kiemelendők Munkácsi Márton, a divatfotográfiai műfaj megújítójának képei, valamint Dienes Andor Marilyn Monroe-t ábrázoló fotója, ugyanis a magyar fotográfus fedezte fel elsőként a popkultúra mai napig egyik legismertebb alakját. A riportfotográfiái szekciónál szemügyre vehetjük a haditudósító Robert Capa vagy Kondor László vietnámi háborúban megörökített felvételeit egyaránt. A kiállítás Nickolas Muray – szerelmét ábrázoló – Frida Kahlo kék ruhában c. fotójával zárul. A tárlat anyaga összesen tizenhét amerikai gyűjteményből, valamint hazai intézményektől és magánygyűjteményekből származik.

3_7.jpg

Forrás: szepmuveszeti.hu

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

 

 

 

A magyar képzőművészet 13 éves csillaga

Sávolt Karolina kiállítása látható a Bodó Galéria és Aukciósházban

Mindig megdöbbentő olyan ifjú alkotókat látni a művészeti szférában, akik fiatal koruk ellenére meggyőző magabiztosággal és önálló, a tömegből kitűnő alkotói hanggal lépnek a nagyközönség elé. Mindez Sávolt Karolina esetében hatványozottan igaz, hiszen a mindössze 13 éves festőművész alkotásai – több hazai és nemzetközi kiállítást követően – már másodjára kapnak helyet a Bodó Galéria és Aukciósház kiállítótereiben. Az április 25-ig tartó tárlatról és a fiatal tehetség alkotóvilágáról nyújtunk most átfogó képet.  

1_9.jpg

Forrás: carolynarts.com

A 9 éves kora óta alkotó Sávolt Karolina két éve mutatkozott be szintén a Bodó Galéria és Aukciósházban rendezett önálló kamarakiállítása alkalmával, amely jelentős sajtóvisszhangot váltott ki. Már ebben az évben megjelentek munkái Dubaiban egy immerzív tárlaton, tavaly pedig egy teljes kiállítássorozat keretében kápráztatta el Budapest, Nizza és Barcelona városában a látogatókat. Az események rendkívüli sikernek örvendtek, Barcelonában a nagy érdeklődésre tekintettel a tárlat nyitvatartását is egy héttel meghosszabbították. Újságcikkek, tévéinterjúk készültek Karolinával, akire „a művészvilágot lenyűgöző csodagyerekként” hivatkoztak a katalánok. Sikere megkérdőjelezhetetlen, hiszen alkotásai hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt milliós nagyságrendű értéket képviselnek. Mindezt tovább fokozza az a tény, hogy a festészet minden lépését és technikáját autodidakta módon, az internet segítségével sajátította el. 

Karolina alkotásai már most hordoznak olyan stílusjegyeket, amelyek saját kézjegyéről tanúskodnak. Festményei igencsak komplexek, a reneszánsz és a XVI-XVII. század barokk irányzatainak ötvözete ugyanúgy megjelenik, mint az absztrakt és avantgard stílus, valamint a 19. századi romantika és a realista irányzat kombinációja. Alkotásai nemcsak stílusukat tekintve figyelemreméltóak, hanem mondanivalójuk is megragadnak a szemlélőben. A jelen szépségét és az energia folyamatos áramlását hangsúlyozó művek igazi felüdülést jelentenek, amelyre nagy szükség van mai rohanó világunkban.

Ilyen impulzusokat ígér a most látható Földi csodák c. kiállítása is, amelyen szimbólumokkal és immerzív elemekkel teletűzdelt, a körülöttünk lévő világ csodáira figyelmet fordító alkotások tekinthetők meg egészen április 25-ig a Bodó Galéria és Aukciósház kiállítótereiben.

2_1.png

Forrás: bodogaleria.hu

Az angolul és spanyolul is folyékonyan beszélő, kitűnő tanuló és sportoló fiatal festőművész köztudott céljai között szerepel, hogy festményeivel felhívja a figyelmet olyan aktuális és égető témákra, mint a fenntarthatóság vagy a környezet- és állatvédelem. Saját alkotói világából kilépve pedig további meghatározó vágya, hogy művészetével hátrányos helyzetű gyerekeknek segítsen, és adott esetben lehetőséget teremtsen számukra, hogy képzőművészetet tanulhassanak.

Életkor ide vagy oda, egy biztos: Karolina kiforrott elképzeléssel és unikális látásmóddal rendelkezik, amely példaértékű nemcsak kortársai, hanem a felnőtt társadalom számára is. Ezt tükrözi egy interjúban adott sokatmondó válasza is arra a kérdésre, hogy mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik hasonló álmokat dédelgetnek: „Dolgozzanak keményen, szenvedélyesen az álmaik megvalósításáért, és akkor azok biztosan valóra is válnak.”[1]

[1] forrás: index.hu – Index - Kultúr - Csodagyerekként bámulták a katalánok az idehaza megosztó tizenéves festőt

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Duo Domo: szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk egymást

Interjú Csabay Domonkos és Hartmann Domonkos zongorista-csellista duóval, az EXIM Határtalan Kultúra Program zeneművészeti pályázatának nyertes párosával

Csabay Domonkos és Hartmann Domonkos 2020-ban találkozott először egymással a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjnak köszönhetően, hogy nyertesekként a támogatás kiírásának megfelelően közös koncertet szervezzenek. A fellépés a Covid miatt végül nem valósult meg, együttműködésük azonban azóta is töretlen és felfelé ívelő pályán mozog számos koncertet maguk mögött tudva az eltelt időszakban. Ezúttal az EXIM Határtalan Kultúra Programjának klasszikus zeneművészeti ösztöndíjpályázatára jelentkeztek Duo Domo nevű formációjukkal, amelynek első helyezését sikeresen meg is szerezték. A díjról, a közös munkáról és zenei pályafutásukról kérdeztük őket.

1_8.jpg

Forrás: EXIM

Mióta része az életeteknek a zene? Már kiskorotokban tudtátok, hogy ezzel akartok foglalkozni?

H.D.: Nekem van egy vicces sztorim ezzel kapcsolatban: amikor ovis voltam, akkor a szomszédunkban egy csellótanár néni lakott, akinek épp kevés növendéke volt, ezért igyekezett csellistákat verbuválni. Mivel tudta, hogy apukám Zeneakadémiát végzett, bízott benne, hogy esetleg belém is jutott egy kis zenei érzék, és egyszerűen csak átkopogott hozzánk, hogy lenne-e kedvem csellózni. Apukámék biztattak, én persze azt sem tudtam, hogy mi az, de igent mondtam – hatéves voltam ekkor, azóta pedig teljesen benne ragadtam az egészben.

Cs.D.: Nekem nincs zenész a szüleim között, de a zene szeretete, a zenehallgatás és az operába járás mindig is fontos szerepet töltött be a családomban, dédapám pedig Győrben kántorkodott, tehát egyfajta műkedvelői attitűd régóta az életem része. Volt is otthon egy nagyon szép, 20. századi pianínó, amelyet még Thék Endre, a Parlament belsőépítésze készített – ez a dédszüleimtől öröklődött tovább. Ezt a szép hangszert már kiskoromban felfedeztem, de inkább a zene maga volt, ami megragadott, és nem kifejezetten a zongora. Rengeteg zeneművet hallgattam, iskolásként pedig először szolfézsra jártam, és csak a második évtől kezdtem el hangszeren is játszani.

Elgondolkodtatok valaha azon, hogy más hangszer felé is kacsintgassatok?

H.D.: Általános iskolában az osztálytársaim közül sokan zongoráztak, ami nagyon vonzó lett számomra, mondhatni az volt a „menő”. Mivel az osztálytermünkben és otthon is volt egy pianínó, az egyikőjüktől megkérdeztem, hogy melyik a C-hang, a többit pedig kikeresgettem – valahogy szenvedéllyé vált a zongora, de sokáig csak magamtól játszottam otthon. Aztán felső tagozatban, ahogy engem is elért a kamaszkor, volt egy időszakom, amikor inkább zongorázni akartam, és abba akartam hagyni a csellót. Ezt majdnem sikerült is meglépnem, a szüleim viszont – nagyon helyesen – nem hagyták, végül pedig nyolcadikban magamtól tértem vissza a csellóhoz, onnantól kezdve pedig teljesen egyenes út volt.

Cs.D.: Bennem nem igazán merült fel a váltás, sőt. A nővérem hegedült, és iskola után sokszor ott kellett maradnom vele az óráin, a tanára pedig megpróbált engem is behálózni, hogy én is kezdjem el a hangszert. Már nem is emlékszem, hogy miért, de teljesen elzárkóztam ettől, és kijelentettem, hogy én csak zongorázni akarok. Egyébként felnőttként sokáig éltem és dolgoztam Angliában, és az ottani zeneoktatási rendszerben viszont kifejezetten megfogott, hogy mindenki több hangszeren is tanul fiatalon – örülnék, ha itthon is ez lenne a példa. Természetesen, a zeneművészetin idehaza is kötelező és nélkülözhetetlen a zongoratudás minden hangszeres számára, de fordítva nem így működik, mi zongoristák nem tanulunk vonós hangszeren játszani, és ezt esetemben utólag picit sajnálom. Persze lehet, hogy ezt még most is bepótolhatnám, de ilyenkor már kevesebb idő marad arra, hogy egy teljesen új hangszert tanuljon meg az ember.

Mikor hozott össze titeket az élet, hogyan alakult ki köztetek az együttműködés?

H.D.: 2020-ban mindketten bekerültünk aközé a 10 művész közé, akik elnyerték a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat – ennek az a lényege, hogy a támogatás fejében évi 10 koncertet kell adnia minden művésznek, de azokért nem kap külön tiszteletdíjat. Emiatt általában megkeressük egymást az ösztöndíjasok között, és próbálunk együtt koncerteket szervezni. Doma így talált meg engem, és terveztünk is egy koncertet, de azt a Covid miatt sajnos végül lemondták. Másfél évvel később, 2021 nyarán találkoztunk ismét egy kamarazenei táborban, ahol volt egy közös kamaratanár ismerősünk. Ő javasolta, hogy játszhatnánk valamit együtt. Ezután támadt egy ötletem: mondtam, hogy én szívesen elmennék egy franciaországi cselló-zongora duó versenyre, és rávettem Domát, hogy próbáljuk meg. Be is válogattak minket, de akkoriban ő Londonban élt, én pedig Bécsben, ami kicsit megnehezítette a folyamatot. Volt, hogy Pesten próbáltunk, de én is többször voltam kint nála Londonban. 2022 áprilisában végül megnyertük a versenyt Lyonban, szóval nagy sikerrel indult a közös munkánk.

Cs.D.: Valóban nem volt könnyű megszervezni a közös próbákat, de ez a verseny indította be igazán a közös karrierünket, és további felkérések is érkezetek általa. A versenyen egyébként két francia duóval szemben mi kaptuk meg a közönségdíjat is, aminek nagyon örültünk.

Rögtön megtaláltátok mindenben a közös hangot?

Cs.D.: Ez is érdekes, hogy a kettőnk közti összhang eléggé függ az adott darab stílusától. Persze az is nagyon fontos, hogy a személyiségünk hogyan passzol össze, és azzal szerintem semmi gond nincs, de abban néha van eltérés, hogy az egyes műveket milyen elképzeléssel, milyen hozzáállással közelítjük meg. Van olyan szerző, akinél teljesen ugyanazt gondoljuk, és van, ahol talán annyira nem passzol az elgondolásunk. De nem arról van szó, hogy az egyik jó, a másik rossz, hanem hogy néha mást gondolunk. Egyébként egy jó kompromisszummal ezekből is létre tud jönni valami csodálatos, csak valami könnyebben, valami nehezebben áll elő.

H.D.: Így van, és én sem tudom sokszor meghazudtolni a koromat: van, hogy Doma sokkal érettebben, sokkal nagyobb tapasztalattal lát bizonyos dolgokat, én pedig egy kicsit fiatalabb fejjel. Az is gyakran közrejátszik, hogy ő már sokszor játszott egy olyan darabot, amit én először, és amire friss szemmel nézek rá, Domának pedig már nagyon sok tapasztalata van benne. Ezeket valahogy össze kell fésülnünk. De mindenki azt mondta ránk nézve az elejétől kezdve, hogy külsőre és a színpadon is nagyon különbözőek vagyunk, mégis elképesztő a harmónia és az összhang közöttünk. Szerencsések voltunk, hogy megtaláltuk egymást.

Cs.D.: Csak hogy megvédjem egy kicsit Domit: nagyon sokat dolgozom diákokkal korrepetitorként is, ami azt jelenti, hogy rengeteget játszom, ismerem és van egyfajta rálátásom a művekre, viszont az a koncentrált figyelem, a hangok gondos karbantartása, ami ahhoz kell, hogy egy darabnak minden egyes részlete igazán magas színvonalú legyen, Domira jobban jellemző, úgyhogy ebben nekem kell jobban odatennem magam a megszokottnál. Képesnek kell lennem arra, hogy friss maradjon a hozzáállásom, úgyhogy határozottan jól kiegészítjük egymást.

Milyen zenei stílus áll hozzátok a legközelebb?

Cs.D.: Attól függ, hogy milyen részletességgel különböztetjük meg akár a klasszikus zenén belül is az egyes stílusokat. Nagyon szeretjük azt a hagyományos, klasszikus repertoárt, amit általában egy cselló-zongora felállásban hallani lehet, és sokat is játsszuk ezeket, viszont próbálunk melléjük akár a múltból ismeretlenebb vagy eddig fel nem fedezett dolgokat, esetleg újonnan nekünk írt vagy kortárs műveket is társítani. Ha a klasszikus cselló-zongora repertoárt vesszük szemügyre, akkor én mindig a Beethoven-szonátákhoz nyúlok, nekem az az „alfája és ómegája” az egésznek.

H.D.: Egyetértek Domával, én ugyanezt mondhatnám.

Miért pályáztatok az EXIM Határtalan Kultúra Programjára? Milyen célotok eléréséhez járul hozzá?

H.D.: A pályázati kiírás tökéletesen passzolt a terveinkhez – egy nemzetközi koncerttúrát szerettünk volna megvalósítani, így beadtuk a jelentkezésünket. Nagyon tetszett ebben a kiírásban, hogy elképesztően szabad. A legfontosabb célunk szerintem az lenne, hogy kicsit önjáróvá váljon a koncertezés, mert nagyon sok dolog, amit most csinálunk, az még a versenygyőzelmeink hozadéka.

Cs.D.: Igen, tehát az ösztöndíj lényege, hogy a külföldi fellépéseket, turnézást segítse, így ad egyfajta biztonságot és szabadságot ezeknek a megvalósításához. A terveink szerint Londonban, Velencében, Bécsben és Grazban fogunk fellépni ebben a szezonban. Egyébként azok a pályázatok, amelyekre klasszikus zenészként jelentkezni lehet, sokszor nagyon kötöttek, mindent pontosan meg kell szabni, és a legkisebb részlet változásánál is módosító papírokat kell beadni. Az EXIM pályázatának viszont pont ez a nagyfokú rugalmasság az előnye.

H.D.: Tulajdonképpen ez lenne a lényege egy pályázatnak, hogy biztonságot és szabadságot adjon, ne kötelezettségeket – és ez az ösztöndíj ezt nagyon jól csinálja.

2_8.jpg

Forrás: EXIM

Számítottatok rá, hogy ti fogtok nyerni?

H.D.: Azt tudtam, hogy az a koncepció, amit prezentálunk, az egy nagyon ütős kollekció. És nemcsak arra pályáztunk, hogy nagyon nagy rangú és szép koncerttermekbe eljussunk, hanem olyan projekteket is szerveztünk, amelyek felkarolják, népszerűsítik akár a magyar, akár a külföldi kortárs zenét, vagy akár olyan darabokat, amiket még nem fedeztek fel korábbról. Olyan műveket is játszunk, amik új szeleket hoznak a mai megszokott, kommersz repertoárba. Ez egy olyan kultúrtevékenység, ami valószínű, hogy egy zsűri számára is nagyon szimpatikus. De fogalmam sem volt arról, hogy hányan és kik jelentkeztek, nagyon széles volt a korhatár is, jöhetett duó vagy kis zenekar is, tehát bármit el tudtam képzelni.

Cs.D.: Én nem számítottam rá, szintén sok kimenetelt el tudtam képzelni.  

Hogy éreztétek magatokat az EXIM díjátadóján?

H.D.: Nagyon kellemes hangulatú volt az egész, és habár alapvetően gazdasági díjakat adtak át, nagyon jól megtalálták az egyensúlyt a kultúra és a gazdaság között, az esemény felénél pedig mi nyújtottunk egy kis zenei felfrissülést. Egy olyan darabot választottunk, amit már nagyon sokszor játszottunk együtt, mutattunk be versenyeken: ez Beethoven A-dúr cselló-zongora szonátájának harmadik és negyedik tétele. Tulajdonképpen ez volt az első darabunk, amit duóként a Lyon-i versenyen együtt játszottunk, úgyhogy személyesen is kötődünk hozzá.

Cs.D.: Tényleg nagy élmény volt, profin volt az egész megszervezve. Az előadott Beethoven-darab azért is különleges, mert olyan erő, olyan szuggesztív hatás és szépség van benne, hogy teljesen mindegy, hogy milyen feszült helyzetben vagy formális körülmények között vagyunk, mindig ki tudja váltani belőlünk a lelkesedést.
3_6.jpg

Csabay Domonkos és Hartmann Domonkos – Szofi Karikatúra

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

A digitalizáció korszakváltást jelent a művészetben?

Nem túlzás azt állítani, hogy a művészet és a digitalizáció közötti kapcsolat egy merőben új paradigmát teremt.  Alapjaiban formálja át a kreatív önkifejezés módját és teszi lehetővé az alkotók számára határaik feszegetését, sokszor egészen hajmeresztő formában. Virtuális vászon, 3D-s modellek, AI-festmények? A technológia fejlődésével milyen irányok, megoldások születtek? Hoztunk néhány izgalmas példát.

Emlékszünk még az NFT-kre?

Az első NFT-ként hivatkozott "Quantum"-ot még 2014-ben, Kevin McCoy hozta létre a Namecoin blockchainen, majd a következő években valódi innovációként robbant be a köztudatba a ’nem helyettesíthető tokenek’ piaca. NFT gyakorlatilag bármi lehet, ami digitális formában jelenik meg, akár egy festmény fotója, egy kifejezetten erre a célra készült kép, film vagy zenemű. Az NFT-k révén a művészek számára lehetővé vált, hogy digitális alkotásaikat közvetlenül is értékesíthessék, az eladást követően pedig a vásárlóé lesz az NFT tulajdonjoga és értéke is. Óriási hype alakult ki a technológia körül, sokan úgy vélték, hogy alapjaiban változtatja meg a művészeti piac működését.  Másokban már a kezdetek kezdetén sok kétség merült fel azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon hogyan tartható fenn ez a trend, sőt voltak, akik egyenesen a művészet leértékelését vélték felfedezni az NFT-kkel kapcsolatos optimizmusban. Úgy tűnik, a szkeptikusoknak volt igaza, az NFT-k nagy sikere után, 2023 második felében valóságos mélyrepülés volt tapasztalható a tokenek piacán.

Virtuális valóság és interaktív élmények

Ma már számos galéria és múzeum alkalmaz VR technológiát a nemzetközi színtéren annak érdekében, hogy a közönség számára virtuális élményt kínáljon a tereiben. A virtuális valóság a műalkotások megszületését is új dimenzióba helyezi, a nézők nemcsak megfigyelők, hanem résztvevők is lehetnek azokban: mozgásukkal, gesztusaikkal befolyásolhatják a hangokat és vizuális effekteket. Képzeljünk el egy olyan teret, ahol érintésünkre vagy a hangunk alapján újabb és újabb képi elemek jelennek meg, vagy egy olyan helyiségbe lépünk, ahol teljesen elmosódik a képzelet és a valóság határa. Ez ma már nemcsak a filmekben, hanem a való életben is megtapasztalható: jó példa erre a virtuálisvalóság-installációiról ismertté vált művész, Rachel Rossin munkássága. Rossin videójátékok képi anyagait és avatárokat is használ virtuális valóság alapú alkotásaihoz, hologram műveihez pedig LED-kijelzős eszközöket helyez közvetlenül a festményei felületére. Háromdimenziós szobrokat is készít plexiüveg panelekből, amelyek a kiterjesztett valóságban (AR) „kelnek életre”.
1_7.jpg

Forrás: newinc.org – After GTAV 2015 by Rachel Rossin. Photo credit: Zieher Smith & Horton

Amikor a művészet és tudomány összefonódik, avagy a statisztika is lehet szép?

A digitalizáció révén a művészet átlépte határait. A tudománnyal ötvözve egyedi és innovatív művészeti ág bontakozott ki az utóbbi években, amit adatművészetnek nevezünk. Az adatművészetben a legkülönbözőbb statisztikák, hálózati ábrák és az azok közötti kapcsolatok válnak az alkotások alapjaivá, az adatok nemcsak informatív, hanem esztétikai szempontból is rendkívül látványos képi világban köszönnek vissza. Az alkotások segítenek abban, hogy jobban megértsük a bonyolult információk, a számok mögött rejlő összefüggéseket, és akár népegészségügyi problémákra vagy más társadalmi mintázatokra is felhívják a figyelmet.

2_7.jpg

Forrás: ludwigmuseum.hu – BarabásiLab: Fake News, 2018

A legismertebb hazai példa Barabási Albert László munkássága, amely a BarabásiLab több mint 25 évnyi kutatási projektjeinek eredményeire épül: 3D printelt modelleken, 3D nyomtatott adatszobrokon, LED-falakon és a virtuális térben találkozhatunk a legkülönfélébb társadalmi folyamatokkal, egészségügyi adatokkal, mint például, hogy hogyan változott meg a lakosság mozgása a koronavírus-járvány alatt. Az egyes betegségtérképek pedig a különböző kórok és a domináns gének összefüggéseit tükrözik. 

Amikor ecsetet ragad a mesterséges intelligencia

Manapság a legfontosabb kérdés egyértelműen az, hogy vajon a mesterséges intelligencia hogyan forradalmasítja az önkifejezés és alkotás folyamatát? Egyre több művész fedezi fel az AI képességeit, amely algoritmusok segítségével képes modellezni és generálni különböző kreatív tartalmakat, festményektől kezdve zenei darabokig.

3_5.jpg

Forrás: en.wikipedia.org – Edmond de Belamy

Az első, mesterséges intelligencia segítségével létrehozott mű a francia Obvious csoporthoz köthető. A 2018-ban készült "Edmond de Belamy" igen látványos módon egyesítette a klasszikus portréfestészet hagyományait a modern technológiai fejlesztésekkel. Az alkotás lenyűgöző sikert ért el a Christie's New York árverésén: a több mint hat percig tartó licitháborút követően 432 500 dolláros végső áron kelt el.

Hogy mit hoz a jövő a mesterséges intelligencia és a művészet találkozásával, egyelőre nem tudni. Számos dilemma övezi a kérdést: hogyan őrizhetjük meg az emberi kifejezési formákat, miközben nyitottak vagyunk a digitális technológia lehetőségeire? Vajon meddig terjedhet az AI szerepe a művészetben? A helyzet sokakat arra emlékeztet, amikor anno a fényképészet elterjedésével jelentek meg hasonlóan vészjósló hangok a klasszikus festészet jövőjével kapcsolatban. Akkor a történelem bebizonyította, hogy mindkét művészeti forma a maga nemében értékes és fontos számunkra.  

Ha pedig arra gondolunk, hogy a gyorsan változó világunkban, ha nem is hónapról hónapra, de évről évre biztosan megjelennek új megoldások, ki tudja mit tartogat a jövő? Lehetséges, hogy épp olyan forradalmi újítások vannak kibontakozóban, amelyek a mai szemmel még elképzelhetetlennek tűnnek. Ami biztos: a művészet és a digitalizáció találkozása számos kihívást és egyelőre még megválaszolatlan kérdést hordoz magában, ugyanakkor legalább annyi lehetőséget, izgalmas választ is ad a művészet értelmezése, újraértelmezése szempontjából.

 

Felhasznált források:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Régmúlt Kelet és jelenkori Európa

Kiállítások a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken

A 2024. április 5–14. között tartó Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozat a hazai és nemzetközi művészeti élet kiemelkedő alkotásain keresztül nyújt bepillantást Bartók lenyűgöző életművébe. Ennek keretein belül – a rendezvény összművészeti szemléletének köszönhetően – kiállítások is gazdagítják az események sorát. Két kiemelkedő fotóművészeti tárlat is várja a látogatókat, amelyek a régmúlt keleti világ és az európai jelenkor esszenciáját kívánják átadni.

A világhírű magyar zeneszerző, Bartók Béla születésének 140. évfordulóján, 2021 tavaszán indult Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek egyedülálló összművészeti eseménysorozat. A fesztivál célja a zeneszerző életművének népszerűsítése mellett Bartók szellemiségének, kreativitásának és alkotói szemléletének megjelenítése számtalan műfajban, a kortárs komolyzenétől kezdve a világzenén, jazzen, táncművészeten és képzőművészeten át a könnyűzenéig.

1_6.jpg

Forrás: bartoktavasz.hu

Magyarok a Selyemúton

Az eseménysorozat részeként látható a Magyarok a Selyemúton c. tárlat a Müpában április 11–21. között. Az eurázsiai közlekedési útvonal, más néven a Selyemút, nemcsak kereskedelmi útvonal volt, hanem a Nyugat és Kelet nagy civilizációinak találkozási pontja, továbbá a kultúrák közötti kapcsolatok, vallási tanok, művészeti stílusok és technológiák terjedésének és meghonosodásának színtere is. E folyamat eredménye volt a kínai, az indiai, az iráni és a klasszikus nyugati kultúra keveredése és egymásra hatása. Magyar utazók és kutatók is részt vettek a terület átfogó kutatásában és feltárásában. A kiállítás közülük olyan szakemberek munkáira fókuszál, mint gróf Széchenyi Béla, valamint munkatársai, Lóczy Lajos, Gustav Kreitner és Stein Aurél. Ritka fotográfiák mutatják be a buddhizmus világát és az Ezer Buddha-barlangok különleges vidékét. Mindez pedig szorosan kapcsolódik a Bartók Tavasz egyik idei szenzációjához, Tan Dun Buddha-passió című nagyszabású zeneművéhez.

2_6.jpg

Forrás: mupa.hu

Till Brönner: Identitás – Európai látkép

Az olasz zenészcsaládban nevelkedett szenvedélyes európai fotós és zenész mindkét műfajban hatásosan közvetíti korunk hangulatát. A Bartók Tavasz keretében, a Müpa és a Ludwig Múzeum közös szervezésű kiállításán Till Brönner lencsevégre kapott pillanatai jelennek meg, amelyek a világ sokrétűségének érzékeltetésével vizsgálják az európai létet. Saját identitását kutatva, különböző művészeti eszközökkel dokumentálja és tematizálja nemcsak saját európai hazáinak (Olaszország, Németország) fejleményeit és társadalmi tendenciáit, hanem az aktuális válságokkal, köztük a járvány vagy az ukrajnai háború nehézségeivel küzdő világot is. A többi között ipari tájakról vagy építészetről készült fotográfiákat, portrékat és tájképeket felvonultató tárlat április 14. és augusztus 25. között tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.

mediterranean_sea_puglia_italy_2017.jpg

Forrás: ludwigmuseum.hu

 

Felhasznált források:

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Csizik Balázs: ha Molnár Ani bízik bennem, az számomra jelzésértékű

Interjú Csizik Balázs fotográfussal és Molnár Ani galeristával, az EXIM Határtalan Kultúra Program képzőművészeti pályázatának nyertes párosával

Csizik Balázs a népművész nagyapja által már korán megismerkedett a fafaragással, a művészi eszközhasználattal, és habár mára saját eszköztára is több médium irányába bővült, az évek alatt felgyűlt érzéseket és gondolatokat leginkább mégis a fotográfia segítségével tudja kifejezésre juttatni. Munkásságának visszatérő eleme a város-ember-természet hármas kapcsolatrendszerének megjelenítése a redukció és absztrakció formanyelvén. Az EXIM Magyarország Határtalan Kultúra Programjának keretében, az Art is Business Egyesülettel közösen elindult képzőművészeti ösztöndíjpályázatot is megnyerte galeristájával, Molnár Anival, akivel már a nemzetközi bemutatkozásra készülnek. Ennek apropóján beszélgettünk velük közös együttműködésükről és terveikről, valamint az alkotófolyamatok menetéről.

1_5.jpg

Csizik Balázs és Molnár Ani – Fotó: Lázár Eszter

Hogyan csöppentél a vizuális kommunikáció és a fotóművészet világába? Mindig is vonzott ez a terület?

B.: Kicsit távolról csöppentem bele a képzőművészet világába: alapvetően a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem vizuális kommunikáció szakon, majd nagyobb kulturális intézmények arculatfejlesztésével, illetve kommunikációval foglalkoztam. Később egyre inkább megfogalmazódott bennem a vágy, hogy a felgyűlt vizuális ingereket valahogy kifejezésre juttassam – innentől kezdtem el tudatosan a képzőművészettel foglalkozni, és ennek az első médiuma a fotó, tágabb értelemben a fotómanipuláció volt. Ezt 2017-18 környékén vettem egyre komolyabban, akkor kezdtem el koncepciót alkotni, a legfőbb témám pedig a város–ember–természet hármasának kapcsolatrendszere volt. Ez kicsit abból eredt, hogy gyermekként Székesfehérváron, illetve leginkább a Vértes és a Bakony vonzáskörzetében nőttem fel, gyakorlatilag a természet volt a fő lelőhelyem. Viszonylag nagy kanyart vettem a „nagyváros” színes, kommunikációval telített világa felé, és ennek a kettőnek az ütközési pontjait dolgoztam fel a fotó eszközével. Gyűjtöttem azokat a városrészeket, épületeket, urbanisztikai pillanatokat, jelenetsorokat, amik körülöttem történnek, és próbáltam ezekre magyarázatot adni a koncepcióimon keresztül. Ez fejlődött tovább az elmúlt évek során – leginkább amióta Molnár Ani képvisel –, és egyre több művésszel, élethelyzettel találkoztam, bővítettem az eszköztáramat a vegyestechnika irányába. A legnagyobb inspirációm a népművész nagyapám, Nász István volt, aki fafaragóként először adott nekem eszközt a kezembe, már 4 éves koromban. Ez egy nagyon kedves emlék számomra, írt is kézzel egy papírt, 12 pontban, hogy hogyan vigyázzak az eszközökre, hogyan tiszteljem a fát stb. – ezt meg is őriztem. A fafaragás-mintáknak egyébként nagyon szépen redukált absztrakt formavilága van, úgyhogy viszonylag korán kialakította bennem a formanyelvemnek ezt a redukcióra és absztrakcióra való igényét. Én erről az oldalról kapcsolódtam be a geometrikus absztrakt redukció és konstruktivista formanyelv irányába.

Melyik médium áll hozzád a legközelebb?

B.: Mindig éreztem, hogy szeretnék valamilyen eszközt fogni, gyakorlatilag sok fotóm is úgy készül, hogy létrehozok valamit, visszafotózom, majd utána maga az objektum megsemmisül. Úgyhogy az eszközfogás, valamilyen mechanikus, manuális munkavégzés mindenképp szükséges nekem, de emellett a fotót egy rendkívül jó műfajnak és médiumnak tartom ahhoz, hogy megelevenítsünk vele egy koncepciót. Ezek kiegészítik egymást számomra.

Említetted, hogy sokszor megjelenik a mesterséges világ és a természet találkozásának feszültsége az alkotásaidban. Mit szeretnél pontosan kifejezni ezzel a kettősséggel?

B.: Azt, hogy én hogyan élem meg a jelenemet, és ezt hogyan tudom igazítani a családi mintázatokhoz, az előképekhez, örökséghez, a múltamhoz; önmagában így magamat is vizsgálom ezen keresztül, de mindenképpen érdekes ezt az urbanisztikus világot egy a természethez nagyon is kötődő embernek megismernie. Ez a kettősség, hármasság (város-ember-természet) szerintem örökös, és mindig kiegészülve, egymást erősítve tud működni. Van is Kulcsár Géza esztétával, városkutatóval egy közös projektünk, amelyben a különböző urbanisztikai és szociológiai jelenségeket megélt városi és természeti tereket dolgozzuk fel, de mindig az a konklúzió, hogy a város, az ember és a természet kapcsolata az egy ciklikusan együttműködő, szimbiózisban lévő entitás. Ezzel a top_OS_Csop_ort nevű kollektívával dolgoztuk már fel többek közt Székesfehérvár, Miskolc és a pesti Páva utca környékének kérdéseit. Úgyhogy a városi és természeti rendszereknek ez a fajta vizsgálata számomra egyénileg és csoportosan is egy hosszú távra betárazódott kutatási terület.

Láthatunk téged a közeljövőben valamilyen kiállításon?

B.: Legutóbb a Molnár Ani Galériában volt egyéni kiállításom “Mit tanulhatunk a fáktól?” címmel, Uhl Gabriella kurátori közreműködésével. Legközelebb a “PRO FORMA / Absztrakt tendenciák a kortárs magyar fotóművészetben“ című csoportos kiállításon fogok megjelenni az anyag egy válogatásával a Kiscelli Múzeumban, valamint a sorozat folytatása várhatóan szintén Gabriellával együttműködésben fog megjelenni a Soproni Egyetem Botanikus kertjében. Ez utóbbi azért nagyon izgalmas, mert ott ténylegesen természeti környezetben jelennének meg az alkotásaim, kiszakadva egy ilyen tradicionális „white cube” galériatérből. Ilyen helyekre szoktam inkább installatívabb munkákat vinni, hiszen kifejezetten érdekes, amikor térhez és adottságokhoz tervezel valamit. Ez a kiállítóanyag egy metaforikus vizsgálata volt annak, hogy a fák gyűrűihez hasonlóan az embert körülvevő különböző „rétegeket”, megéléseket is érdemes egy ciklikus rendszerben vizsgálni.

Ani, hogyan kezdődött az együttműködésetek, mi fogott meg Balázs munkáiban?

A.: Egy galéria profilját felépíteni, illetve a művészkört kialakítani egy nagyon hosszú távú, mondhatni örökös változtatást igénylő folyamat, amelyben a fókuszok is szisztematikusan áthelyeződnek. Egy galéria nagyon sokféleképpen találhat művészt: van, amikor én keresek aktívan, van, amikor megkeresnek, és van, amikor csak úgy belebotlok valakibe a nagyvilágban vagy Budapesten. Balázs esetében ő kereste meg a galériát azzal, hogy szívesen együttműködne, ráadásul egy nagyon szerencsés helyzetben került erre sor, mert pont akkor volt egy szuper kiállítása Szentendrén, ahova én el is mentem, és konkrétan ott találkoztunk. Mindez 2018 nyarán történt. Akkoriban alakult már egy fókuszváltás a galériában, én egyre izgalmasabbnak tartottam a geometrikus absztrakt művészetet, ami akkor még nem volt annyira divatos, mint mostanában. Amikor építkezünk, mindig azt keresem, hogy milyen arcokat, művészeket lehet a fókuszokhoz kötni. Ugyanakkor egy galériás kontextusokon is gondolkodik, vagyis figyelni kell, hogy az egyes művészeket hogyan lehet kiállítani másokkal, hogyan tudnak kapcsolódni egymáshoz. Egyre tudatosabbá váltak a választásaim, a galéria megalakulását követő első pár év után már csak olyan művészekkel kezdtem el együttműködni, akikről úgy gondoltam, hogy egy nemzetközi kontextusban is értelmezhető a művészetük. Nagyon tetszettek Balázs művei, izgalmas volt az akkori anyaga, és a személyes szimpátia is rögtön megvolt közöttünk, ezért belevágtunk a közös munkába. 

Rövidesen lett is egy óriási nemzetközi sikerélményünk: a világ legjelentősebb fotóművészeti vására, a Paris Photo indított egy új vásárt New Yorkban, ami nagyon nagy dolognak látszott. Ezt megpályáztuk, és egyetlen magyar galériaként Balázzsal bejutottunk. Tehát volt korábban is szándékom már az ő külföldi bemutatására, de a Covid miatt akkor sajnos törölték az eseményt, és végül soha nem valósult meg.

Miért jelentkeztél a Határtalan Kultúra Program pályázatára?

B.: Izgalmas volt az EXIM-nek ez a nyitottsága afelé, hogy a kortárs képzőművészetet támogassa. Másrészt, ha egy olyan pályázat van kiírva, ahol nemzetközi vásáron szerepelhet egy korombéli művész, akkor azt gondoltam, Anival nagyon reális esély nyílik arra, hogy valóban be is kerüljünk. Egy nemzetközi vásár komoly megmérettetés, ugyanakkor lehetőség arra, hogy megismerkedjek nemzetközi kurátorokkal, művészekkel, bekerüljek a nemzetközi vérkeringésbe. Szeretek teher alatt alkotni, és minél több kurátor, művész, kiállítótér ismer meg, annál nagyobb esély van arra, hogy szépen lassan építkezve nemzetközi szinten is meg tudjam mutatni magam.
2_5.jpg

Forrás: EXIM

Ahogy említitek is, az ösztöndíj a nemzetközi építkezésben hivatott segíteni, milyen céljaitok vannak ezen a téren?

A.: A Covid utáni időszakban folyamatosan gondolkodtam, hogy hova, milyen módon tudom Balázst beilleszteni, és most az időzítés remekül alakult, mert az EXIM pályázati kiírása pont olyan művészeknek szólt, akik még nem szerepeltek nemzetközi versenyen, így ezt tulajdonképpen nekünk találták ki. Emellett különösen tetszett ez az összecsengés is, hogy az EXIM elsősorban a magyar cégek külföldi piacra jutását segíti elő, és az én galériámra is ez a fókusz a jellemző. A konkrét tervünk most a ’viennacontemporary’ vásár, ami ősszel a régi pompájában visszakerül a Messe centrumba – ez egy nagyon fontos találkozási pontja a kelet-közép-európai galériáknak, de sok nyugat-európai galéria is részt vesz rajta, tehát nagyon jó lehetőség. Van egy erős európai vonatkozása annak, amivel Balázs az utóbbi időben foglalkozott, ezért úgy gondolom, kiváló terep ez most az ő első nemzetközi vásári bemutatkozásához.

Összességében mi a megélésetek a díjjal kapcsolatban, számítottatok arra, hogy Balázs nyeri meg?

A.: A díj alapvetően egy fiatal generációhoz tartozó művésznek az első nemzetközi szereplését hivatott támogatni, tehát mindenképp komoly jelentősége van. Illetve azért is különösen fontos, mert felhívja a figyelmet a képzőművészet, kiemelten a kortárs művészet szerepére a kultúrában – ugyan kis területről van szó, de a kultúrán belül a vizuális művészet az, ami határoktól függetlenül, mindenütt értelmezhető. Én mindig azt mondtam régebben, hogy ez egy kultúrmisszió is a galeristák részéről. Nagyon bíztam benne az első pillanattól kezdve, hogy Balázs sikert fog aratni.

B.: Én alapvetően egy kishitű ember vagyok, úgyhogy nem számítottam rá. Mindig így megyek neki mindennek, de aztán nagyon tudok örülni a sikernek. Azt viszont tudom, hogy Anival biztosan megjelenünk majd a nemzetközi vásárokon. Ő buzdított és bátorított engem a jelentkezésre is, hiszen van már egy huszonöt éves tapasztalata, szóval, ha ő bízik bennem és a közös munkánkban, akkor azért az mindig jelzésértékű számomra.
3_4.jpgForrás: EXIM

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Hamarosan leleplezik az eddig ismeretlen, százmilliós magyar kincset

Április 4-én fednek fel egy 100 millió forint értékű, a nagyközönség számára eddig ismeretlen magyar festményt a FreylerArt Galériában. A művet Ziffer Sándor (1880–1962), a magyar és romániai festőmozgalmak jeles alakja alkotta, feltehetőleg Franciaországban. A leleplező, sajtónyilvános eseményt követően az érdeklődők április 5-től négy héten át tekinthetik meg az alkotást.

Ziffer Sándor magyar festő, érdemes művész mind a magyarországi, mind a romániai festészeti mozgalmakban fontos szerepet töltött be. A nagybányai művésztelep második nemzedékének kiemelkedő festője, mestere és művészetszervezője volt, aki rengeteg szakmai tapasztalattal gazdagodott Párizsban, Berlinben, Hamburgban és Münchenben egyaránt. Ziffer munkáiban a posztimpresszionizmus, az expresszionizmus és a kubizmus stílusirányzatainak formajegyei is fellelhetők, alkotói korszakának csúcspontja a két világháború közti időszakra tehető. Olyan romániai magyar és román festőknek volt a mestere, mint Karácsony János vagy Agricola Lídia. Aktív éveiben nehezen jutott társadalmi elismeréshez, azonban Vida Géza szobrászművésznek köszönhetően 1950-ben személyi nyugdíjat kaphatott, majd 1954-ben Munkaérdemrenddel tüntették ki.  

vjg_painting_124_9222_original.jpg

Forrás: viragjuditgaleria.hu – Önarckép, 1920-as évek

Alkotásai racionálisan átgondoltak, valamint friss, színes, dekoratív, expresszív jegyeket hordoznak. Az újonnan felbukkant mű esetében egy olyan festményről van szó, amelyről tudott a szakma, azonban élőben még soha nem látta senki. Mivel a festő Párizsban töltött időszaka kevésbé ismert, és a művészettörténet sem dolgozta fel nagy részletességgel az itt készült munkáit, vélhetően egy ebből a korszakból származó művet fedezhettek fel. Ziffer munkásságából leginkább nagybányai korszakának művei terjedtek el, így kifejezetten kuriózumnak számít a leleplezendő alkotás.

F. Tóth Zoltán, a galéria tulajdonosa elárulta, hogy a festmény azért is különleges, mert egy utólagos, hamis Rippl-Rónai-szignó volt rajta. A hatvanas években volt jellemző gyakorlat, hogy a kevésbé keresett művészek nagyobb nevekre szignózták át alkotásaikat, ugyanis például a kicsit is rippl-rónais jegyekkel rendelkező műveket jobban megfizették.

A FreylerArt Galéria kiállítóterében a földszinten installációk várják majd a látogatókat, az emeleten pedig kizárólag a szóban forgó kép lesz látható. Hamarosan tehát fény derül a titokra, és a szakma is szemügyre veheti az eddig ismeretlen alkotást.

vjg_painting_37_14935_original.jpg

Forrás: viragjuditgaleria.hu – Festőnő a Szajna partján, 1910 körül

 

Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Különleges tárlat nyílt Franciaországban Damien Hirst műveiből

2024. június 23-ig látható Damien Hirst franciaországi kiállítása, amelynek a lenyűgöző Château La Coste, az 500 hektáron elterülő provence-i szoborpark ad otthont. A The Light That Shines c. nagyszabású tárlat különlegessége, hogy a művész eddig soha nem látott alkotásai is helyet kaptak, köztük Natural History c. sorozata is, amely különféle konzervált állatokat (teheneket, madarakat, cápákat) sorakoztat fel. Összesen 90 szobor és festmény várja a látogatókat.

Damien Steven Hirst (1965) angol képzőművész és műgyűjtő, egyike a Young British Artists (YBAs) művészeti csoportnak, akik az 1990-es években uralták az Egyesült Királyság művészeti életét. Az elmúlt évtized piaci változásaihoz is jó érzékkel alkalmazkodott, amelyet a műkereskedelem területén elért kiemelkedő sikere is bizonyít. Alkotásai a szépség, a vallás, a tudomány, az élet és a halál bonyolult hálózatában foglalnak helyet. A halál témakörét azonban nem mindig metaforikus értelemben dolgozza fel, hanem a fizikai valóságban való megjelenéssel. Egyik ilyen jellegű sorozata által vált híressé, amelyen halott állatokat konzerváltak, néha már felboncolva, formaldehidben.  

1_1.png

Forrás: heni.com

A provence-i tárlat Renzo Piano pavilonjában a Natural History c. sorozata is ilyen műveket sorakoztat fel, azonban ennek darabjai most kerülnek először a nagyközönség elé. Mindemelett az ikonikus helyszín további négy pavilonjában az alkotó más témáinak feldolgozásai is szemügyre vehetők. A Régi Borraktárban szintén ez alkalommal debütál Hirst Cosmos Paintings, valamint Meteorites and Satellites sorozata, amelyeket a Hubble Űrteleszkóp által rögzített mélyég-felvételek inspiráltak, és az univerzum különös világába kalauzolja az érdeklődőket. Aki természet-inspirálta, vibráló színekre vágyik, az a Bastide Galériában található The Secret Gardens Paintings festményeiben megtalálja azokat. A virágokat ábrázoló alkotások élénk színű festékfröccsenések absztrakt megjelenésével kelnek életre. Ezt az intenzitást képviseli a Richard Rogers Galériában először bemutatásra kerülő The Empress Paintings c. kiállítás is, amely vörös és fekete, kaleidoszkópszerű mintázatokba rendezett pillangószárnyakat felsorakoztató munkákat tartalmaz. A művész korábbi alkotásaiból készült válogatás pedig az Oscar Niemeyer Auditorium-ban található. A kiállított szobrok és fénydobozok a Treasures from the Wreck of the Unbelievable c. sorozatából valók, amelyek először 2017-ben láttak napvilágot Velencében. Az ismertetett színtereken kívül a birtok több pontján szabadtéri szobrokat is elhelyeztek, ezzel is hangsúlyozva e nagyszabású tárlat esszenciáját.

2.png

Forrás: heni.com

Aki szeretne egy kis ízelítőt kapni Damien Hirst művészetéből, most Magyarországon is megteheti, ugyanis a budapesti Hungarian Art & Business kiállítóterében lelhető fel a művész Helter Skelter c. alkotása. A 2002-es remekmű a forgó Földet és a csillagok mozgását hivatott megidézni 14 különböző szín használatával. A halált és pusztulást, valamint az életet és eszméket szimbolizáló vonalak egyesülése teszi felemelővé az alkotást, és gondolkodtatja el a szemlélődőt a mű mondanivalójáról.

3_3.jpg

Damien Hirst: Helter Skelter (2002), Forrás: mutualart.com

 

 Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

Hogyan fektessünk be a műtárgypiacon?

A műtárgypiac egy igazán izgalmas terület, ahol a művészeti és pénzügyi tényezők szükségszerűen ötvöződnek. Ahhoz, hogy részesei lehessünk, e két egymástól látszólag különböző világ sajátosságait kell megértenünk. Ma már egyre többen ismerik fel a művészet mint befektetés hosszú távú előnyeit – Magyarországon például az elmúlt évtizedekben látványosan növekedett a műtárgybefektetések forgalma, amely bizonyítja, hogy műtárgyat venni egyre népszerűbb, egyes társadalmi körökben szinte elvárt dolognak számít. A témában elmélyedni vágyóknak segítünk most a befektetési tényezők és lépések összegyűjtésével!

1_4.jpg

Forrás: befektetesilehetosegek.hu

Előkészítési fázis

A konkrét vásárlást megelőzően elengedhetetlen, hogy tanulmányozzuk a műtárgypiacot és megismerjük a különböző stílusokat, művészeti irányzatokat és művészeket. Fontos átlátni, hogy milyen befolyásoló tényezők játszanak szerepet a műtárgyak értékének alakulásában – ilyen lehet például a művész hírneve, a műtárgy állapota vagy annak ritkasága.

A mélyebb megismeréshez elsőként ajánlott műtárgybefektetéssel kapcsolatos szakirodalmat, könyveket és cikkeket olvasni, majd később szemlélődő jelleggel valós aukciókon is részt venni.  A galériák, múzeumok látogatása és az ismeretek folyamatos frissítése pedig egyenesen kötelező programnak számít.

Az alapismeretek megszerzését követően egy átfogó pénzügyi tervezés segíthet elkerülni a váratlan helyzeteket. Ebben a lépésben kerül sor a befektetési keret meghatározására, valamint a kockázatok és hozamok számbavételére. A műtárgyak hosszú távú befektetések, a hozamok viszont nem mindig garantáltak, így érdemes időt fordítani a pénzügyek kikalkulálására.

Amennyiben komoly szándékok vezérelnek a befektetésekkel kapcsolatban, és még inkább megalapozott döntéseket szeretnénk hozni, igényelhetünk szakértői segítséget is. A tanácsadók jól ismerik a piacot és az aktuálisan szereplő műtárgyakat, így átfogó képet tudnak nyújtani a megfelelő befektetési lehetőségekről.

2_4.jpg

Forrás: artnet.com

Árkalkuláció

Egy műtárgy árát számos tényező befolyásolja, valódi értékét pedig nehéz megbecsülni. Az ár nagy mértékben függ a kereslettől (vagyis, hogy mennyire ismert művészhez köthető az alkotás), a mű témájától (megfigyelhetők állandó és változó népszerűségnek örvendő tematikák), méretétől és állapotától is. A méret ugyan nem egyenesen arányos egy mű minőségével, de sokszor előfordul, hogy minél nagyobb egy alkotás, annál magasabb árat szabnak ki rá. Végül fontos megemlíteni még a provenienciát, azaz a műtárgy korábbi előfordulási helyeit, ugyanis ezek az információk sokat elárulnak az alkotás eredetiségéről, autentikusságáról. Minél több kiállításon szerepelt, minél híresebb emberek tulajdonában volt, vagy előző tulajdonosai jól visszakövethetőek, általában annál többet ér a remekmű.

Egy műtárgy értékének megállapítása – a fenti tényezőket figyelembe véve – történhet az aukciós házak átlagolásával vagy festmények esetén négyzetméterárral, továbbá ha egy birtokunkban lévő műtárgyat szeretnénk felbecsültetni, van lehetőség ingyenesen is ezzel foglalkozó vállalkozásokat vagy szakembereket felkérni erre.

A műtárgy kiválasztása

A műtárgyak kiválasztásánál fontos figyelembe venni, hogy befektetőként személy szerint hol, milyen szinten helyezkedünk el a befektetési piacon. A kezdő, először erre a területre lépő befektetőknek tanácsos kicsiben kezdeni, hiszen ezáltal szereznek tapasztalatot a befektetési folyamat jellegzetességeiről, és csak ezután érdemes a nagyobb és értékesebb műtárgyakat számba venni – így a kockázat elkerülése mellett sikerélménnyel is jócskán gazdagodhatnak.

A kezdő műtárgybefektetők leggyakrabban a grafika műfajával próbálkoznak, ugyanis ezeknél ugyanúgy jelen van a minőségi és szakértői munka, azonban az egyszerűbb anyagok használatából és kisebb méretükből fakadóan gyakran kedvezőbb az áruk. Érdemes továbbá körbe nézni a fiatal kortárs művészek alkotásai között is: ezek újonnan kerülnek be a műkereskedelem világába, így szintén kedvezőbb áron elérhetőek, ráadásul egy-egy vásárlással a fiatal művészek reputációját is támogatjuk, erősítjük jelenlétüket és relevanciájukat a műtárgypiacon, és esélyt adunk számukra a további építkezéshez. Később, a kiválasztott művész pályafutásának felfelé ívelése esetén pedig többszörös hozamot is elérhetünk befektetésünkkel. Mindemellett figyelmet érdemelnek még a nem kifejezetten hagyományos képzőművészeti ágak is, mint például a fotóművészeti alkotások vagy az üvegművészeti tárgyak, amelyek egyre nagyobb jelentőséggel rendelkeznek.  

Folyamatos építkezés

Az első befektetési élmények után, amennyiben kellően felkészültnek érezzük magunkat, belekezdhetünk akár egy tudatos gyűjteményépítésbe is, azonban ehhez célszerű egy olyan koncepció lefektetése, amely segít egy egységes portfólió kialakításában és a darabok rendezésében.

A képzőművészeti műtárgypiacon egyértelműen a festmény a legstabilabb értékű műkincs jelenleg, esetükben azonban már nagyobb értékű invesztálásra van szükség, 1.000.000 Ft alatt nem érdemes befektetni ebben a kategóriában.

Összességében az a fontos, hogy olyan műtárgyat válasszunk, amellyel azonosulni tudunk, illik a tervezett gyűjteményünkbe és várhatóan hosszú távon is maradandó értékkel bír.

3_2.jpg

Forrás: alkotomuveszet.hu

Befektetés és utóélet

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a műtárgy valóban egy értékmegőrző befektetés, amely hosszabb távra szól és fel tudja venni a versenyt a pénzügyi piac más befektetési hozamaival. Ennek köszönhetően nemcsak önálló befektetésként tekinthetünk rá, hanem egy portfólió részeként is megállja a helyét. Kellő odafigyelés és szakértelem mellett, közepes és hosszabb távon biztos, hogy hozamot termel, azonban az időtáv itt is kulcstényező, hiszen bizonyos kategóriákban 5-7 évvel is kell számolnunk a beteljesülésig.

A megfelelő műtárgy megvásárlásakor minden esetben igényeljünk eredetiségigazolást, továbbá jegyezzük fel, hogy az alkotás milyen kiállításokon szerepelt már, és hogy volt-e reprodukálva valahol. Elengedhetetlen, hogy figyelemmel kísérjük a műtárgyhoz kapcsolódó dokumentációkat. Miután birtokunkba kerül a remekmű, rajtunk a sor, hogy megfelelő körülményeket (pl.: hőmérséklet, páratartalom szabályozása stb.) biztosítsunk a műtárgy tárolására – fokozottan figyeljünk arra, hogy a mű megőrizze akkori állapotát és értékét!  

A folyamat persze még ezután sem ér véget, ugyanis időnként érdemes újraértékelni a darabokat, és figyelni a piaci trendeket. Amennyiben egy mű kapcsán megfogalmazódik bennünk az eladás gondolata, addig megszerzett tudásunkkal és tapasztalatunkkal ügyeljünk az értékesítéssel kapcsolatos kiemelt fókuszpontokra.

A műtárgybefektetés tehát időigényes folyamat, amelyhez türelemre, kitartásra, naprakész tudásra és hosszú távú gondolkodásmódra lesz szükségünk. Ezek betartásával azonban nemcsak büszke tulajdonosai és csodálói lehetünk a megvásárolt műveknek, de minden bizonnyal a befektetésünk is bőven megtérül majd.

 

 Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről, kövess minket Facebookon is!

süti beállítások módosítása