látogatás a művészetek világába

Cultvisit

2023 legjei: kiállítások, amelyek taroltak a tavalyi évben

2024. január 11. - Cultvisit

A művészetkedvelők nagy örömére 2023-ban sem volt hiány értékes és izgalmas képzőművészeti tárlatokból. A fővárosi intézményekben megjelenő, neves művészek alkotásaiból felépülő kiállítások nagy érdeklődésre tettek szert, amit a látogatottsági adatok is jócskán alátámasztanak. A teljesség igénye nélkül most összegyűjtöttük a tavalyi év kiemelt budapesti tárlatait.

 

Szépművészeti Múzeum: Csontváry 170 / Renoir

Kétségkívül 2023-ban a Szépművészeti Múzeum adott otthont a két leglátogatottabb kiállításnak. Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulójára dedikált Csontváry 170 kiállítás az intézmény történetének tíz leglátogatottabb kiállítása közé került. A 45 művet felvonultató tárlat teljes képet nyújtott a művész életéről, főmotívumairól.

Az ősszel nyílt Renoir tárlat is hasonló sikert aratott, amelyen az impresszionista francia festő mintegy hetven alkotását láthatta a nagyközönség. A kiállítás valamiképp folytatása volt a korábbi Monet-, Van Gogh-, és Cèzanne-tárlatoknak, ezzel is erősítve az intézmény francia irányvonalát. A tárlat sikerességét jól mutatja, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel 2024. január 21-ig meghosszabbították azt, így mindenképp érdemes ellátogatni rá! További érdekesség, hogy a VYF – vezető kortárs selyemsál márka – a Múzeumshoppal kollaborálva Renoir festészete által inspirált őszi kollekciót (Ordinary Paradises) adott ki, amelynek darabjai továbbra is megvásárolhatók a Múzeumshop weboldalán.

csontvary.jpgForrás: Szépművészeti Múzeum weboldala - Csontváry Kosztka Tivadar: Önarckép 

 

Magyar Nemzeti Galéria: Gulácsy. Na’Conxypan hercege / Keserü Ilona 90 – Önerejű képek

A Galériában volt látható Gulácsy Lajos életmű kiállítása. A mintegy kétszáz művet bemutató tárlat új megvilágításba helyezte az alkotó munkásságát. Sőt mi több, az ismert remekműveken túl olyan alkotások is helyet kaptak, amelyek most először szerepeltek kiállításon. Az érdeklődők megtekinthették a művész önarcképeit, továbbá szerelem-ábrázoló vagy olyan műveket is, amelyek az alkotó itáliai tájhoz vagy Dante világához való viszonyát fedik fel.

Keserü Ilona, Kossuth- és Munkácsy-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett festőművész és grafikus 2023. november 29-én ünnepelte 90. születésnapját. Ez alkalomból alkotta meg a Magyar Nemzeti Galéria a grafikai életműből nyújtott válogatást. A kortárs magyar művészet jelentős alakjának papíralapú műveiből, rajzaiból és sokszorosított grafikáiból készült kiállítást 2024. január 28-ig még megtekinthetik az érdeklődők!

 

Műcsarnok: Stációk / Reigl Judit 100

Az év elején láthatták az érdeklődők a Kossuth-díjas művész, Lovas Ilona Stációk című kiállítását a Műcsarnokban. Az elgondolkodtató, lelassulást igénylő, a művész grafikai életművéből összeállított tárlat középpontjában a transzcendencia és az istenkeresés állt.

A Műcsarnok másik nagyszabású, a szintén Kossuth-díjas Reigl Judit születésének 100. évfordulója alkalmából életre hívott Reigl Judit 100 kiállítás az alkotó 80 művének adott helyet. A monumentális, intenzív festmények a transzcendencia légiességéről és a föld erejéről adnak tanúbizonyságot. A kiállítás még 2024. január 28-ig megtekinthető!

 reigl.jpgForrás: Felvidék.ma weboldala - Reigl Judit 100 c. kiállítás 

 

Q Contemporary: Keserü Ilona – Mind

2023 tavaszán Keserü Ilona Mind című kiállítása szintén az alkotó születésnapja és kivételes munkássága előtt tisztelgett. Az életmű kronologikus bemutatása helyett a művész különböző pályaszakaszaiból válogatott alkotásokon keresztül adta át a tárlat az alkotó meghatározó technikáit, vonásait, motívumait.

 

 Ludwig Múzeum: A cukiság faktor

A múzeum időszaki, A cukiság faktor című kiállítása a kortárs képzőművészetben egyre inkább előtérbe kerülő „cukiság” témakörét járta körül. A fogalom és jelenség jegyei a 17-19. századi Japánban bukkantak fel, majd egyre szélesebb körben elterjedve, ma már a globális kultúra részét képezik. A „cuki” univerzalitásának és népszerűségének feltárására hivatott, első nagyszabású magyarországi kiállítás válogatása összesen 14 ország 32 művészének alkotásait vonultatta fel. A nemzetközileg elismert művészek munkáin túl fiatal hazai alkotók műveit is kiállították.

 cukisag.jpgForrás: Ludwig Múzeum honlapja - A cukiság faktor c. kiállítás 

 

+1: Art Market Budapest

Az Art Market Budapest képzőművészeti vásár, habár klasszikus értelemben kiállításnak nem tekinthető, de minden évben a művészeti szcéna jeles eseményeként tűnik fel idehaza, amelyet 2023-ban immár tizenharmadik alkalommal rendeztek meg. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi vására négy kontinens közel 30 országából 100 kortárs képző- és fotóművészeti kiállító munkáit vonultatta fel a csaknem 20 ezer főt számláló nagyközönség előtt. Ezúttal a fő csapásvonalakat a kultúra fenntarthatóságának, az alkotómunka ingatlanberuházásokra való kiterjesztésének és a digitális kor vizuális kultúrára gyakorolt hatásának témakörei jelentették. Továbbá fontos kiemelni, hogy a művészeti vásárok között az Art Market Budapest a világon elsőként helyezte a kortárs roma művészetet is az esemény fókuszába!

 

A felsorolásból jól látszik, hogy az elmúlt évben bőven akadt tehát lehetőség akár klasszikus, akár kortárs képzőművészeti eseményeken való részvételre – mi pedig csak azt kívánjuk, hogy 2024 is legalább ilyen tartalmas évnek ígérkezzen a művészetkedvelők számára!

Karácsonyra művészetet!

A karácsony közeledtével a rengeteg otthoni sürgés-forgás mellett a legtöbben igyekszünk beszerezni még az utolsó ajándékokat, és bizony ötlet híján az is megeshet, hogy kétségbeesetten szaladgálunk a boltok között. Sokunkban felmerülhet a kérdés: milyen ajándékot válasszunk, ha valami igazán egyedit, hasznosat és időtlent szeretnénk adni? A megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk: ajándékozzunk művészetet! De mit is jelent ez pontosan? A következőkben művészethez kapcsolódó ajándékötleteket gyűjtöttünk össze segítségül. 

gettyimages-1678330314.jpgForrás: Getty Images 

 

Kiállításjegyek

A főváros művészeti intézményei nem szűkölködnek programokban és eseményekben, rengeteg kiállítást látogathatunk meg, csak tudnunk kell választani. Fontos figyelembe venni persze, hogy kinek szánjuk az ajándékot és ő milyen jellegű kiállítást nézne meg szívesen. Szerezzük be a belépőket egy izgalmas tárlatra, és ajándékozzunk egy felejthetetlen művészeti élményt!

Művészeti könyvek, albumok

Egy szép művészeti album vagy egy inspiráló könyv segíthet bármilyen kreatív alkotási folyamatban, vagy egyszerűen csak szélesítheti művészeti látókörünket. Ajándékozásnál válasszunk olyan köteteket, amelyekkel meglátásunk szerint az érintett személy könnyen tud kapcsolódni és azonosulni: ezek bemutathatják a világ különböző művészeti irányzatait, egy kiállítás darabjait vagy akár egy adott művész életművét.

Kurzusok, workshopok

A tanulás és a fejlődés sohasem megy ki a divatból. Ajándékozzunk olyan kurzust vagy workshopot, amely illeszkedik az adott személy művészeti preferenciáihoz: legyen az festészet, szobrászat, fotográfia vagy akár digitális művészet, a lehetőségek száma szinte végtelen.

Művészeti kellékek

Ha a megajándékozott személy nemcsak a művészeti tartalmak fogyasztásában, hanem azok megalkotásában is érdekelt, akkor kiváló ötlet néhány megfelelő eszköz és anyag kiválasztása a számára. Ha például valaki a festés iránt érdeklődik, akkor szerezzünk be hozzá minőségi ecseteket, festékeket vagy egy stílusos művészpalettát. Egy művész agyát mindig megörvendezteti az új eszközökkel való kísérletezés lehetősége.

gettyimages-577949148.jpgForrás: Getty Images 

Ruhák, kiegészítők

Egy stílusos művészeti mintával ellátott táska vagy póló mindig jó választás lehet. Egy ilyen darab nemcsak a mindennapok során emlékeztet majd a művészet szépségére, hanem a viselője személyiségét is kifejezi. Persze a ruhaneműkön túl számos használati tárgy közül is válogathatunk: bögrék, kulcstartók, poszterek, noteszek vagy esernyők – érdemes körülnéznünk az egyes múzeumok shopjaiban, ahol garantáltan minden megtalálható.

 

A kreatív, különleges, művészeti fókuszú ajándékok terén tehát számos lehetőségünk akad, a megfelelő ötlet megtalálásával pedig biztosan nagy mosolyt csalhatunk szeretteink és barátaink arcára. Ne feledjük, ha művészetet ajándékozunk, az nemcsak tárgyi, hanem szellemi gazdagságot is magával hoz, ami igazán felejthetetlenné teszi az ünnepeket!

kicker_renoir2.jpgForrás: Szépművészeti Múzeum shopjának honlapja 

Kortárs művészet? Ezeket nem érdemes kihagyni Budapesten

Budapest, a művészetek rajongóinak elbűvölő városa, számos kortárs művészeti intézménnyel büszkélkedhet. Ezek a helyek nem csupán kiállításokat kínálnak, hanem egy komplett kulturális kalandot is. A város galériái és múzeumai magában hordozzák a kortárs művészet izgalmas világát, így érdemes időt szánnunk arra, hogy alaposabban felfedezzük ezeket a kulturális oázisokat. A következőkben négy példát említünk azon intézmények közül, ahová mindenképp érdemes ellátogatni.

 

Ludwig Múzeum

A Ludwig Múzeum a kortárs képzőművészet nemzetközi gyöngyszemeit vonultatja fel. Nem csupán kiállításokkal, hanem rendkívüli kortárs művészeti gyűjteménnyel is büszkélkedhet. Az intézmény célja a kortárs művészet állandó megújítása és a látogatók számára egyfajta párbeszéd teremtése a múlt és a jelen, valamint a különböző kulturális kontextusok között. A múzeum a tárlatok mellett rendszeresen szervez különféle programokat is, így például workshopokat, szakmai beszélgetéseket vagy művészetterápiás foglalkozásokat. A karácsony közeledtével pedig e tekintetben is különösen aktuális témát boncolgat egyik jelenlegi, „Handle with Care / Vigyázat, törékeny.” című kiállításuk, amely az élet törékenységére, a gondoskodásra szoruló egyének és közösségek sérülékenységére, a szociális ellátórendszer repedéseire és hiányosságaira hívja fel a figyelmet. A tárlat egyben a múzeum feladatára, a műtárgyakról való gondoskodásra is vonatkoztatható.

rendezveny-budapest-386541.jpgForrás: Ludwig Múzeum honlapja 

 

Műcsarnok

A Műcsarnok, a főváros egyik kulturális központja egy másik elengedhetetlen megálló a kortárs művészet iránt érdeklődők számára. Az épület maga is egy műalkotás, amely a legkülönbözőbb művészeti ágaknak ad otthont, beleértve a festészetet, szobrászatot, fotográfiát és installációkat is. Kiállításaival, igényes kiadványaival és oktatási tevékenységével a vizuális kultúra naprakész értékeit közvetíti minden korosztály számára. A Műcsarnokban gyakran szerveznek olyan eseményeket is, amelyek a művészet hagyományos határait feszegetik és amelyek lehetőséget teremtenek a kreatív kifejezés új formáira. Egyik leglátogatottabb idei kiállítása a Reigl Judit 100 című tárlat, amely a magyar származású, világhírű festőművész hét évtizedes alkotói életútját mutatja be a művész 100 éves születési évfordulójának emlékére. Reigl Judit még 90 éves korában is alkotott, végül 2020-ban, Franciaországban hunyt el.

mcs3.jpg Forrás: Műcsarnok honlapja 

 

Hungarian Art & Business (HAB)

A HAB egy idén júniusban megnyílt összművészeti központ, amely a kortárs művészet támogatását tűzte ki fő céljául. Ehhez minőségi kulturális és társasági programokat, alkotóműhelyeket biztosít a látogatók számára, a művészeknek pedig rezidencia- és ösztöndíjprogramot is indított. A HAB olyan találkozóhelyet kínál, amely a látogatókat nemcsak a művészettel, hanem egymással is képes összekapcsolni. Az Andrássy úti villában helyet kapó központ jelenlegi, „Teremtés. A létezés ereje” című kiállítása olyan reneszánsz és barokk alkotók munkáit helyezi párhuzamba kortárs művészek alkotásaival, mint Dürer, Rembrandt vagy Mola, bemutatva a teremtés jelenségének korabeli feldolgozásait. Az épületben emellett a Csók nevű bisztró is folyamatosan várja a látogatókat. A ház nem utolsó sorban építészetileg is igen különlegesnek számít, hiszen központi, szivárványos csigalépcsőjével, amely mindhárom szintet összeköti, kifejezi azt a játékosságot, kreativitást és kortárs irányvonalat, amelyet a HAB képvisel – emellett persze kiválóan mutat a fotókon is.

356095083_128170833636317_6835391834435301065_n.jpgForrás: Hungarian Art & Business Facebook-oldala 

 

Q Contemporary

A HAB közvetlen szomszédságában elhelyezkedő kortárs művészeti galéria, a Q Contemporary is a város művészeti színterét gazdagítja. A 2021-ben megnyílt Andrássy úti non-profit művészeti központ küldetése, hogy hozzájáruljon a kortárs művészet megértéséhez és megbecsüléséhez, főleg a fiatalabb generáció körében. A központ gyűjteménye, kiállításai és kísérő programjai a helyi és regionális művészek támogatását szolgálják. Az épület csodás belső és külső terei különleges helyszínt kínálnak az egyes kiállításokhoz és rendezvényekhez. Kiegészítő programként a galéria előadásoknak és workshopoknak is rendszeresen otthont ad a folyamatos tematikus tárlatvezetések mellett. A közép-és kelet-európai kortárs művészetből inspirálódó ház a téli szezonban zárva tart, 2024 márciusától viszont ismét fogadja az érdeklődőket – ezért már most érdemes lehet beütemeznünk egy tavasznyitó látogatást!
building_with_q_logo_2018_2-e1686294364147.jpgForrás: Q Contemporary honlapja 

Utazás a művészettörténetben

A HAB Teremtés című kiállításán bemutatott művészeti korszakok

Október 6-án megnyitotta új, nagyszabású időszaki kiállítását az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával létrejött Hungarian Art & Business (HAB), amely ezúttal az emberi lét egyik legmélyebb kérdését, a teremtést helyezi fókuszba. A tárlat a teremtés jelenségének 21. századi koncepcióját járja körbe, miközben a kortárs alkotásokat nagynevű reneszánsz és barokk alkotók munkáival állítja párhuzamba annak érdekében, hogy megvizsgálja: mit jelent teremteni, hogyan újulhatunk meg egy kihívásokkal teli világban, mit tanulhatunk a régi mesterektől, és mit mutat nekünk a kortárs művészet a teremtés kérdéséről?

Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk a HAB-ban kiállított alkotásokról, érdemes áttekinteni az egyes művészeti korszakok legfőbb jellemzőit és sajátosságait.

durer.jpg

Albrecht Dürer: Ádám és Éva / Adam and Eve, 1504

A reneszánsz forradalma

A reneszánsz a 14. és 17. század között virágzott, amely korszakot az emberi kreativitás, kultúra és művészet újjászületése jellemzett. Ebben a periódusban olyan kulturális és művészeti forradalom zajlott, amely meghatározta az európai művészet jövőjét. Az akkori Európa legpolgárosultabb területén, Itáliában bontakozott ki a polgári rend eszményét újrafelfedező szellemi áramlat, a humanizmus, illetve ott született meg az ókor újjáélesztésére törekvő reneszánsz művészet is. Európa többi országa (helyenként néhány évtizedes vagy évszázados késéssel) innen vette át az új stílust – Magyarország például a 15. század utolsó negyedében, Mátyás királynak köszönhetően.  

A reneszánsz legfőbb jellemzői közé az az emberközpontúság, a szépség, az arány és a perspektíva újrafelfedezése, valamint a klasszikus antik művészetek iránti rajongás tartozott. A művészetben a festészet és a szobrászat mellett az irodalom is virágzott, valamint az építészet terén is kimagasló alkotások születtek. A korszak művészei újjáélesztették az ókori művészet és tudományok iránti szenvedélyt, az emberi kreativitás és gondolkodás mércéit pedig új szintekre állították. Olyan neves művészek tartoznak ehhez az időszakhoz, mint Leonardo da Vinci, Michelangelo Buonarroti, Raffaello Sanzio, vagy Albrecht Dürer és Jean Mignon, akiknek alkotásai a HAB kiállításán is megtalálhatók.

A barokk érzelmes művészete

A feudális és a polgári rend ütközésének igencsak ellentmondásos évszázadai, a 17. és 18. század közötti időszak művészeti stílusa a barokk, amely egy olyan korszakot jelöl, amelyben a színek, az érzelmek és a díszítés gazdagsága dominált. A barokk művészet az elragadtatás és a dráma kifejezésének stílusa volt, kiemelt szerepet játszottak benne az emberi érzések és a vallásos misztika – a korszak művészei a festészet, a szobrászat és az építészet terén egyaránt az emberi érzelmek teljességét és sokszínűségét ültették át alkotásaikba. A barokk korszak a kultúra mellett a tudományok fejlődésének virágzásával is járt: a tudomány számos területén nagy jelentőségű felfedezések születtek akkoriban.

A barokk képzőművészet az időben lejátszódó cselekményt, a történést igyekszik bemutatni, még akkor is, ha egy portréról vagy egy tájképről van csak szó. Jellemzője a lendületes vonalvezetés, előszeretettel használja a fény és árnyék ellentétét. A korszak legnagyobb művészei közé tartozik például Caravaggio, Bernini, Velasquez, Rubens, vagy a Teremtés kiállításon is feltűnő Rembrandt, Aureliano Milani, Pier Francesco Mola és Frederik de Moucheron.

A kortárs művészet sokszínűsége

Az utóbbi évtizedekben a kortárs művészet egyre inkább az alkotás sokszínűségének és az egyéni kifejezés végtelen lehetőségeinek megtestesítője lett: a kortárs művészet egy olyan világ, ahol nincsenek szabályok, ahol az egyéni kreativitás és kifejezés mindennél fontosabb. A művészek a világ változásaira és az emberi tapasztalat sokszínűségére reagálnak, alkotásaikban pedig az időszak legfontosabb kérdéseit és érzéseit tükrözik. Ebből adódóan a kortárs művészetet nagyban formálják a világ eseményei és társadalmi kérdései, ugyanakkor sok művész reflektál a saját identitására, nemzeti kultúrájára és a személyes élményeire. A kortárs művészet állandóan fejlődik és megújul, számtalan kifejezési mód áll az alkotók rendelkezésére: a digitális művészet, az installációk, az absztrakt és abszurd művészet, valamint a digitális technológia fejlődésével folyamatosan létrejövő új platformok mind helyet kapnak a kortárs művészet palettáján.

Napjainkban szinte megszámlálhatatlan a kortárs alkotók száma, a HAB tárlatán azonban most olyan neves kortárs művészek tűnnek fel, mint Iski Kocsis Tibor, Szűcs Attila, Mátrai Erik, Tihanyi Anna, Rózsa Luca Sára, Tranker Kata, Philip-Lorca diCorcia, Johan Tahon, Alexander Tinei és Andra Ursuța.

385924688_191401137313286_8075022734405401500_n.jpg

 Forrás: Hungarian Art & Business Facebook-oldala 

A Teremtés kiállítás 2024. január 14-ig, ingyenesen látogatható a HAB-ban.

 

Forrás:
Művészettörténet tematika (sulinet.hu)
Kortárs Művészet - A Nagy Összefoglaló - 45 Képpel! - Művész Magazin - Muvesz.ma
süti beállítások módosítása